Előre leszögezem, hogy ez most nem lesz valami hosszúlélegzetvételű bejegyzés, állapotomat tekintve. Olvasni szándékoztam, de olyan álmos és fáradt vagyok, hogy valószínűleg fél oldal után elaludnék a székben és fel sem kelnék vagy 2 napig. :D
Úgyhogy inkább zenét hallgatok és írok. Tegnap esti munka után skype-oltunk Andival, aztán éjjel ugyanolyan hideg volt mint mostanában mindig. De mostanra meg nagyon meleg lett, úgyhogy szerintem ennyi volt egyelőre a didergős éjszakákból (bár hajnalban eddig is hűvös volt).
Jelentem a ruháim túlélték a mosást, most a délutáni szünetem első felét pihenésképp azzal töltöttem hogy a laundry-zsákból visszapakoltam a bőröndbe, meg kicsit összeraktam az ágyamat. Juhhé. A bunk-ban továbbra is iszonyat kupi van, de már fel sem veszem. xD
A mai délelőttöm elég pesszimista volt, kicsit elegem volt, aztán most már jobb, csak a fáradtság meg az álmosság maradt meg. Azért ilyen szakadozott ez a bejegyzés is. Amúgy nem az zavar, hogy nekem ennyit kell dolgoznom a pénzért, inkább az, hogy másoknak nem. De erről is majd inkább később (balladai homály 2.0). Ma este megint all staff meating aminek semmi értelme, cserébe kötelező. Csodálatos. Úgyis annyi szabadidőm van, hogy pont belefér néha egy-másfél órányi plusz. Így Andival sem nagyon fogunk tudni skype-olni este, remélem azért a munka után még elcsípem kicsit.
Azt hiszem, most egyelőre ennyi, mert a végén még elalsz
haha micsoda jó poénjaim vannak, látszik hogy még a megszokottnál is fáradtabb vagyok. Valamikor el kéne kezdeni fotózni is, de per pillanat nem érzek hozzá energiát, majd valamikor.
Ja és végre Andi is ír blogot. ^^
puszi