Ismét jelentkezem, most legalább van mit mesélni. Ott fejeztem be szerdán, hogy másnap megérkezik Anna, Krisztián barátnője. Meg is érkezett, de csütörtök reggel venném fel a történések fonalát, ne szaladjunk ennyire előre. Csütörtök reggelre Krisztián kért egy van-t, amivel ő, Andi és én mentünk el Annáért a Newark reptérre. Kaptunk GPS-t, úgyhogy ez megkönnyítette a dolgunkat, de a kismillió elágazásnál azért oda kellett figyelni.

Egy 15 fős kisbuszt kaptunk, úgyhogy Krisz minden vezetési tudományára szükségünk volt, de ügyesen megoldotta. Anna gépe kb. 40 perccel előbb landolt, de utána majdnem két órát kellett várnunk rá, mire átjutott a vámon, a csomagfelvételen és egyebeken. Krisz már lerágta a körmeit, de aztán végre kijutott.

Hazafelé Anna nagyon aranyos volt, meghívott minket egy mekis kajálásra, mert mi már eléggé pénzszűkében voltunk/vagyunk, de ha minden igaz holnap vagy holnapután megkapjuk az első fizetést. Az úton végig beszélgettünk (főleg miután mindenki evett és ezzel néhány tápanyagmorzsát is magáévá tett), jól éreztük magunkat. Már sötét volt, mire a táborba visszaértünk. Anna azóta munkába is állt, a salad barban dolgozik, mint Andi tavaly.

Aztán pénteken lazy day volt, melynek keretén belül a gyerekeket moziba vitték és a vacsi utáni vetítésre menő buszok egyikére mi is felfértünk. Két film közül lehetett választani: Man in Black 3 és a Battleship (nálunk Csatahajó). Igaz, hogy mi Andival otthon már láttuk a másodikat, de mégis erre ültünk be, mert egyrészt elsőre magyarul láttunk, másrészt annyira tetszett mindkettőnknek, hogy szívesen megnéztük volna újra moziban. A film mellé persze ingyen kóla és popcorn járt, végül Krisztiánék is jobbnak tartották a filmet, mint amire elsőre számítottak.

A tegnapi, szombati nap legnagyobb eseménye az esti staff talent show, azaz egyfajta ki mit tud volt. Ezen főleg counselorök, azaz gyerekfelügyelők léptek fel, és főleg énekeltek, csak néhány, az énekléstől eltérő produkció volt. Utolsó előttiként viszont egyetlenként a support staffok közül a jamaikai kollégánk, Stephanie is fellépett, a Halleluját énekelte, a legkisebb túlzás nélkül az eredetivel legalább megegyező színvonalon. Sok jó előadás volt tegnap, de ő volt az egyetlen, akinél az egész színház minden nézője felállva, visítva tapsolt, és kétszer vissza kellett jönnie a színpadra, mert nem akart szűnni az éljenzés. Miután vége lett az egésznek, szegény alig tudott haladni, mert kétlépésenként megállította valaki, hogy megölelje és gratuláljon neki. Senki nem akarta elhinni, hogy ilyen hangja van és a mosodán dolgozik. :) Ma is lesz egyébként egy ugyanilyen show, és vissza is hívták, hogy most elsőként ő énekeljen, de azt hiszem nem fog, azt mondta ez egyszeri alkalom volt. Egyébként szerintem hülyeség tőle, de hát ő tudja. Mi minden nap élvezhetjük a dúdolgatását, mindig úgy dolgozik, hogy közben fél füllel zenét hallgat és énekel. :)

A tegnapról mára virradó éjszakán pedig volt egy kisebb botrány, illetve mára teljesedett ki, ugyanis tegnap este az új treehousenál, ahol Krisztiánék is laknak és a legújabb épület, volt valami buli, ahol ittak, cigiztek meg hangoskodtak és az egyik idősebb pali beköpte őket. Emiatt az egyik mexikói konyhás srácot majdnem ki is rúgták, de mindenesetre az összes ott lakó ordítással fűszerezett lecseszésben részesült, köztük szegény Kriszék is, akik a buli alatt békésen aludtak. Mondjuk a düh maga teljesen érthető, nagyon szép az új ház, rengeteg pénzbe kerülhetett, nem csodálom, hogy ennyire kibuktak.

Azt hiszem nagyjából ennyi, most legalább az előző bejegyzésekkel ellentétben volt mit mesélnem. :) Amint ismét lesz, újra jelentkezem.

Ölelés. :)

(Képnek egy a newarki reptérről felszálló gépről kerestem fotót, háttérben Manhattan az Empire State Buildinggel.)