Amerikába jöttünk

Ez a bejegyzés - ha már nem voltak az eddigiek is azok - kicsit összecsapott, összefoglaló és viszonylag rövid lesz, mivel ez az utolsó. Hogy mi történt a binghamtoni day off óta, már eléggé összefolyva látom csak, azóta nem volt szabadnapunk. Vége lett az utolsó sessionnek, volt parents day.

Nekünk a laundryn akkorra már nem volt munkánk, a gyerekek ruháját kimostuk, aztán ugye már nem kellett, mert mentek haza. Krisztiánnak segítettünk, aztán szerencsére tudtam szerezni golfkocsit, úgyhogy megint luggageoztam. Emiatt az esti náyrzáró show-t sem láttam, ami a Producerek volt, de nem is nagy baj, úgyis túl fáradt voltam hozzá.

Hétfőn aztán a gyerekek vasárnapi távozása után a staff nagy része is elment. Egy sor régi és új baráttól kellett elköszönnünk, a mielőbbi viszontlátás reményében: Ola, B, Michaela, Cara, Ari, Angie, Memo, Pepe, Javier, Nadine, Ale, Erandi, Rosio, Ryan, Kiki, Emmanuel, Danny, Jenny és talán még folytathatnám is, hiszen volt akit meg sem találtunk, és volt olyan is, aki odajött megölelni, de még a nevét sem tudom. :) Könnyek persze folytak, ahogyan az eső is, utóbbi zuhogott. Egyébként nagyjából fél órával azután, hogy elmentek, eltűntek a felhők és egész nap sütött a nap...

A post camp azzal telt, hogy nagyjából négy nagy teherautónyi törölközőt, lepedőt, párnát, pokrócot és párnahuzatot mostunk ki, szárítottunk meg, hajtogattunk össze és pakoltunk el. Nem volt nagyon durva, de azért vicces, hogy a post campes napokon keményebben kellett dolgozni, mint a nyár során. A munkával egyébként tegnapra végeztünk, feltakarítottunk a laundryban, kész vagyunk. :)

Végre biztossá vált, hogy Kenyáéknál fogunk lakni, Brooklynban. Tavaly és tavalyelőtt itt dolgozott, és van egy négyemeletes bérházuk Brooklyn északi részén, 15 perc metróval a Wall street. Nagyon jó az ár is, amiért hat éjszakát tudunk maradni, főleg hogy végül Csaba is velünk fog lakni, így lehet, hogy még olcsóbbra jön majd ki.

Ma még lehet, hogy eljutunk Binghamtonba bevásárolni NY-ra, ha nem, akkor mai elfoglaltságnak csak a pakolás marad. Nagy bőrönd nélkül jöttem ki, tehát elvileg egy bőröndnyi cuccot hazavihetek pluszban, de nem túlzás, hogy tartok attól, nem minden fér majd be. :D Majd meglátjuk...

New Yorkban hat éjszakát leszünk, 8-án indul haza a gépünk és bécsi átszállással valamikor 9-én (vasárnap) délelőtt 11 körül érünk majd haza. Hihetetlen, hogy egy hét múlva megyünk haza, eltelt három teljes hónap! Jaj majd elfelejtettem időközben vettem egy laptopot, úgy néz ki mint Andié, már most imádom. :)

New Yorkban még sok látnivalót útba akarunk ejteni, kimaradt eddig pl. az ENSZ, a Public Library és a Rockefeller center is. 6-án átmegyünk majd Bostonba, egy napra körülnézni. Ez lett Washingtonból, mert ott már tavaly voltunk, helyette új helyre megyünk. Még le kell foglalni, de valamikor a jövő hét elején pedig Atlantic Citybe szeretnénk átmenni, szintén csak egy napra.

Szerintem ez az utolsó bejegyzés, az utazás alatt általában nincs időm, meg normális netem blogolni, úgyhogy köszönöm a háromhavi figyelmet, otthon találkozunk! :)

ps.: Minden nyárnak több dala is van itt kint, azt hiszem így a végére az idei egyik legjellemzőbb száma ez lett a sok közül:

Megint elég sokáig sikerült elkerülnöm a blogolást, úgyhogy a mostani bejegyzésben három day offot is át kell fognom. Azért főleg azokat, mert nagyjából csak ezeken a napokon történik a megszokottól eltérő, elmesélhető esemény. :)

Nos az első day off ami már nem tudom, hogy mikor volt (:D) nem túl diadalmas, de azért erről is beszámolok. Az aznap mérlege gyakorlatilag az, hogy nem jutottunk el sehova. El akartunk menni vásárolni Binghamtonba, de se vant nem kaptunk, se a menetrendszerinti buszt nem értük el, se más megoldás nem kínálkozott, így miután gyakorlatilag a fél napot rohangálással és szervezkedéssel töltöttük eredménytelenül, a második felén már inkább maradtunk a fenekünkön. Aztán végül mégis kaptunk egy vant, hogy legalább az egyik közeli városba el tudjunk menni és a fizetési csekkeinket a számlánkra tenni, de nagyjából ahogy kiértünk a főútra, kifogyott a benzin. Krisztiánt és engem a hancocki evangélikus pap hozott vissza kocsival a táborba, nagyon kedves volt, de végül az utunkat folytatni már nem tudtuk, úgyhogy elég sikertelenül zártuk a napot.

A következő napunk már bőven említésre méltóbb, a Dorney Parkba, egy nagy élményparkba mentünk, aminek vizes-csúszdás része is van. A tábor által szervezett, befizetett út volt. Előző este Aaron bevitt minket Hancockba, ahol vettünk üdítőt meg rágcsálnivalót az útra, valamint hányingert csökkentő gyógyszert, gondoltuk jól jön majd másnap. :D Nos tőlem már a részvétel is óriási eredmény egy ilyen programban, ugyanis világ életemben féltem a hullámvasútaktól és egyéb hasonló dolgoktól. Végül aztán elég sok mindenre felültem és nagyon élveztem az egész napot, megérte a pénzt, óriási élmény volt az egész.

Odaértünk, majd amikor a buszról leszállva megláttuk a hullámvasútak legmagasabb pontjait, Anna és Andi egyből felvillanyozódtak, Krisztián is (ő szintén nem ült még hullámvasúton), és végülis én is, de közben finoman szólva azért egy-két dolog megállt bennem. :D Néhány gyors csoportkép után bevetettük magunkat a parkba, elmentünk az egész napra megvehető szekrényekhez, ahova elzártuk a két hátizsákot, amiben a fürdőruhát, törölközőt, papucsot hoztuk a strandos részre. Innen a legközelebbi hullámvasút felé vettük az irányt, utólag ez lett az egyik kedvencem, mind a négyen már itt elvisítottuk a hangunk felét, a jobb érzékeltetés kedvéért inkább beszúrok egy ezen készült videót a netről:

Ennek amúgy az a különös ismertetőjele, hogy amire felülsz (egymás mellett 4 szék van) az nem alul siklik, hanem felül, a lábad a semmibe lóg gyakorlatilag végig. Baromi jó volt! :D Nem mindig tudtuk arra mozgatni a fejünket, amerre szerettük volna. Rögtön két kört mentünk, aztán a legmagasabb, 62 méter magas hullámvasút felé vettük az irányt. Arról már facebookra tettem ki videót, úgyhogy ide most nem szúrok be.

Egyszerűen szólva szétfostam magam amíg felfelé gördöltünk lassacskán, Krisztiánék az első sorban, mi Andival a másodikban. Utána heves zuhanásba kezdtünk, a lejtő felénél már ordítani se tudtunk, visszacsúszott a levegő a szánkba. :D Nagyon jó volt, Anna kivételével egyikünk sem ült még ekkora hullámvasúton. Krisztiánnak megelőzően volt egy óriási félelme, hogy amíg suhanunk ide-oda és teli szájjal ordítunk, addig beszáll a szájába egy méh vagy egy darázs és megcsípi a torkát. Na, amikor fent ültünk, a második nagy domb alján Andi mondja mellettem, hogy valami belement a szemébe. Mondtam neki, hogy csukja be, úgyis kb. 1 perc és a végére érünk. Utána odaszólt, hogy már a karja is fáj. Nem tudtuk mi az, ide-oda vergődtünk épp a székben, aztán amikor vége lett, oldalra néztem és a vállánál egy nagy dongó vagy valami hasonló döglődött épp a mellkasán. Gyorsan lepöcköltem, aztán amikor leszálltunk, kiderült, hogy a szeme alatt az arcánál nekiszállt, de szerencsére ott nem csípte meg, aztán leesett a felkarjára, ahol már igen, majd amikor megpróbálta leszedni, a hüvelykujját is megcsípte.

Gyorsan megérdeklődtük, hogy hol az elsősegély, ahol egy kicsit gyökér, viszont segítőkész hapsi valamivel leecsetelte a csípéseit. A nagy izgalomra való tekintettel ebédszünetet tartottunk és egy Subwayben megkajáltunk. Még sosem ettem amúgy Subwayben, de tök finom volt. Amíg mi emésztettünk, Anna már felült egy szabadesős gépre, ami olyan volt, mintha egy liftben lenne, ami egyszercsak lezuhan. Ezután Anna, Andi és Krisztián is kipróbáltak egy másik hasonlót, amelyik lényegében egy óriási torony volt, amin körívben voltak székek, de úgy, hogy a lábuk a semmibe lógott. Nagyon magasra felhúzták őket, aztán hirtelen zuhanni kezdtek, majd megálltak. Na én előre elhatároztam, hogy az ilyen típusúakat kihagyom, úgyhogy alulról figyeltem őket. A felvontatás előtt Krisztián arcának leírása egy külön bejegyzést igényelne, nagyjából úgy festett, mint akin a halálos ítéletét hajtják majd végre. :D

Ezután egy kisebb hullámvasúttal mentünk, aminek inkább az adta a különlegességét, hogy fából készült:

Ezt követően egy nagyobb gépre ültünk fel, ami egy hinta és egy centrifuga keveréke volt nagyjából, ez is nagyon jó volt, inkább itt is videót linkelek:

Ezt követően Krisztiánék még két másik hullámvasútat kipróbáltak, én az egyiknél a sorból álltam ki, mert eléggé erős hányinger kapott el, kijött velem Andi is. Én elmentem a táskákhoz bevenni egyet az előző nap beszerzett gyógyszerből (egyet már odafelé, a buszon beszedtünk), Andi addig lent várt Krisztiánékra, ők meg addig kipróbáltak két másikat.

Gyorsan hatott a gyógyszer, úgyhogy egy kis pihenés után felültünk még egy gépre, ami a másik kedvencem lett, Krisztián ide már nem jött, mert elég rosszul lett, Andival mi két kört is mentünk:

A táskák kivétele után gyorsan átöltöztünk a WC-ben és még nagyjából egy órára átmentünk a vizes részre, annyi csúszdát kipróbáltunk, amennyi belefért az időnkbe. 7-kor bezárt ez a része a parknak, úgyhogy fürdőruhában még visszaültünk egy eléggé fröcskölős hullámvasútra, a videó nagyjából 1:40-től érdekes:

Fél nyolcra kellett a busznál lennünk, úgyhogy gyorsan visszaöltöztünk és hazaindultunk. Amúgy odafelé délelőtt 10-kor indultunk. Nagyjából két és negyed órára van innen a Dorney Park, hazafelé egyszer megálltunk kajáért, így nagyjából negyed tizenkettőkor értünk vissza a táborba. Nagyon jó nap volt! :)

Tegnapelőtt este volt a bankett, kicsit előbb elkértük magunkat a laundryból Andival és beálltunk a konyhára segíteni, az előző évekből tudjuk, hogy mekkora szívás ez a nap. Az előételes résznél segítettünk, cserélni a kajákat, élveztük, hogy mind együtt dolgoztunk, Krisztián is jött segíteni Annának. Nagyon jókat ettünk, volt rák, camembert és ezer egyéb sajt, sütik, torták, gyümölcsök, jó volt végre ízeket érezni. :D

Tegnap pedig a harmadik és egyben utolsó day offunk volt, délelőtt bevittek minket Hancockba, ahol egy helyi járattal elmentünk Binghamtonba vásárolni, vettünk sokféle ruhát és végre találtam bőröndöt is, 39$-ért, sehol nem láttam még ilyen olcsón, így végre lesz miben hazavinni a megvett cuccokat. :)

Nem emlékszem rá, hogy írtam-e már korábban, de a magyar csapatunk kiegészült Csabával, aki egy másik táborban különbözött össze a jamaikaiakkal, de szerencsére át tudott jönni ide a konyhára dolgozni. Tegnap ő is jött velünk, ja és egy mexikói srác, Emanuel is. Meg persze még néhány counselor, de ők külön mentek.

Azt hiszem nagyjából mindent elmeséltem...ja mégsem. :) Ma ebédidőben Aaronnel és Andival eljutottunk Callicoonba, rátettük a fizetéseket a kártyáinkra és hazautaltuk végre a repjegyünk árát, szerencsére már végre sikerült elintézni. :) Ééés végre vissza tudtam menni a régiségboltba, amit már tavaly óta vártam és megint vettem régi Life magazint. :) Na most már tényleg ennyi lesz mára.

Ölelés! :)

A múlt heti day offunkon főleg pihentünk Andival, mert még mindig betegek voltunk. Aludtunk, feküdtünk, filmet néztünk. Krisztiánék el akartak menni valahova, de nem kaptak kocsit a közelgő parents day miatt, viszont megtudták, hogy aznap este játszák az új Batman filmet Hancockban, a moziban, amit ők is nagyon meg akartak már nézni.

Úgy volt, hogy az egyik sofőr srác, Danny bevisz minket a filmre, de sajnos elkerültük egymást. Már épp elkönyveltük, hogy aznap sem látjuk a filmet, amikor ahogyan az út mentén ültünk felbukkant Andrew (évekig táborozó volt, kb. 18-19 éves, idén a számítógépeknél dolgozik, mert informatikát tanul) a szolid X5-ös BMW-jével (az van neki). :) Krisztián rákérdezett és kiderült, hogy épp Hancockba megy, és el tudna minket vinni. 7:29-re értünk oda, és félkor kezdődött a film, még épphogy beértünk. Hat dollár volt a jegy fejenként, négyünknek 24. Előkaptuk a tárcáinkat, Annánál 21 dollár volt, nálam 3... :D Úgyhogy minden jól jött ki, bejutottunk. Nagyon tetszett a film, bár Heath Ledger Jokerje miatt számomra a második rész felülmúlhatatlan, de ez is jó volt.

A film után egyből bezárták a mozit, lekapcsolták a lámpákat, összesen két terem van. Andrew megígérte, hogy visszajön értünk fél tizenegyre. Nagyjából óra húszkor jöttünk ki, úgyhogy ott ácsorogtunk a mozi előtt, amikor a tulaj, aki egyébként úgy néz ki, mint Friccs a Harry Potter filmekből kérdezte, hogy fuvarra várunk-e. Mondtuk, hogy igen, kérdezte, hogy biztosak vagyunk-e benne, hogy jönnek értünk? Mondtuk, hogy igen, de azért azt mondta inkább vár velünk, mert korábban már több táborból is jártak úgy emberek, hogy bevitték őket, de elfelejtettek értük menni. Úgyhogy amíg vártunk, a kocsijába ült cigizni, aztán odamentünk hozzá beszélgetni. Végül 35-kor Andrew is befutott, de nagyon rendes volt a fószer, hogy várt velünk.

A hétvégén aztán parents day volt, vége lett a harmadik sessionnek és elkezdődött a negyedik. Ezek a napok nekünk a laundryn nagyon könnyűek, vasárnap Aaron kérdezte tőlünk reggel, hogy valamelyikünk nem akar-e luggage-ozni, ami azt jelenti, hogy golfkocsival cirkál a táborban és viszi a szülőket, csomagokat. Én amúgy is terveztem megint, úgyhogy elmentünk Larryhez és már reggel kaptam egy kis tetős golfkocsit. Nagyjából délelőtt 11-től este 11-ig két negyedórás kajaszünettel és este kb. két óra szünettel számolva folyamatosan vezettem. Nagyon élveztem, de eléggé elfáradtam. Az idő sem volt túl kedvező, napközben legalább négyszer eleredt az eső, párszor eláztam, de a tető segített valamennyit. Aztán végülis bőven megérte, mert 89$ borravalót kaptam a szülőktől. :) Remélem az utolsó parents dayen is tudom majd csinálni, mert jövedelmező is, meg tényleg élvezem is. Rengeteg emberrel találkoztam, a legtöbb szülő nagyon jófej volt, rengeteg történet van ezzel kapcsolatban, de ha mindent kifejtenék, akkor soha nem lenne vége a bejegyzésnek. Amúgy most is vittem olyan apukát, aki '86-ban járt Budapesten.

Én már majdnem teljesen meggyógyultam, szegény Andi még köhög, viszont a torokfájása szerencsére lassú javulásnak indult. Úgy néz ki, hogy a héten csütörtökön lesz day offunk, még nem tudjuk mit csinálunk majd. Az olimpiát szerencsére tudjuk követni interneten, a legtöbb eseményt végigizgultuk, én sajnos a vasárnapi két aranyat meg a női pólómeccset nem láttam, a kocsikázás miatt.

A következő bejegyzésig is ölelünk mindenkit! :)

Sajnos az utóbbi időben hol ezért, hol azért, pontosan nem is tudom, hogy miért, de eléggé elmaradtam a blogvezetéssel, ezért is viseli a fenti címet a bejegyzés. Sok mindenről kéne beszámolni, de így utólag már minden óhatatlanul is lerövidül, másrészt pedig tuti, hogy megint egy csomó dolgot kifelejtek, ami utána már a feledés homályába vész. :D

Még a múltkor, valamikor egy messzi-messzi időpontban (sajnos a történések pontos idejével nem leszek tisztában ebben a bejegyzésben) történt egy vicces/érdekes esemény. A gatorrel Andi, Krisztián és én (hárman is fel tudunk rá paszírozódni) a fenti irodánál voltunk, már nem is emlékszem, hogy miért. A gatoron volt az utánfutó is, előbbinek négy, utóbbinak két kereke van és megkönnyíti a zsákok szállítását, mivel több fér fel egy körre. Kikanyarodtam az iroda elől, amikor elég nagy csattanást hallottam magam mögül és a gator is mintha furcsán kezdett volna mozogni. Hátrafordultam és annyit láttam, hogy az utánfutó félig eldőlve csúszik mögöttünk, hátrafelé pedig valami kis fém alkatrész gurul, no meg egy egész kerék. "Szerencsére" a fenti iroda elég magasan van és már kikanyarodtam az útra, tehát a kerék elég gyors lejtmenetbe kezdett. Ekkor jöttem rá, hogy elhagytuk az utánfutó bal oldali kerekét. :D Krisztián és Andi kiugrottak a gatorből, Krisz ráeszmélt, hogy el kéne kapni a kereket, ami ekkor már gyorsuló gurulásba fogott, a lejtőn lefelé. Aaron ekkor épp az irodában volt Erricknél a testvérénél, utólag azon röhögtünk, hogy ők az egészből egy csattanást észlelhettek, majd azt, hogy egy kerék gurul le a lejtőn, őt követi a loholó Krisztián. :D Szerencsére épp senki nem jött az úton, így baleset nélkül megúsztuk a dolgot. Arra jártak épp a maintanance-es srácok, akik ilyen mindent megszerelőnek vannak itt, később el is vitték, és pár nap alatt megcsinálták, így újra van utánfutónk. :)

Múlt héten bemutatták az új Batman filmet, volt is egy mozi az egyik lazy dayen. Mi nem mentünk el rá, mert ez a gyerekeknek volt és ezúttal nem volt biztos hogy beférnénk, meg Anna is dolgozott még, és inkább együtt akartuk volna megnézni. Úgy volt, hogy szombaton lesz egy mozi a staffnak is, ez végül kútba esett, úgyhogy sajnos még mindig nem láttuk a filmet. Úgy néz ki, hogy a következő (már utolsó, ez tök durva) sessionben lesz egy mozi, remélhetőleg a Batman film, mindenki azt akarja látni.

Szintén a múlt hét valamelyik napján bemondták ebédnél, hogy délután kettő és hat között valamikorra nagyon rossz időt várnak,heves esővel, erős széllel, úgyhogy mindenki vigyázzon. Öt után nem sokkal Andi böngészte az időjárás jelentést, amikor hirtelen felugrott az amerikai oldalon, hogy figyelem, tornádó veszély. Gondolta megnézi, hogy hol lesz, aztán majdnem leestünk a székről amikor kiírta, hogy Hancock, NY. Az a legközelebbi település ide. :D Egy sor környékbeli kisvárosra kiadtak riasztást, tornádó veszéllyel. Azt írták, hogy olyan erős vihar jön, amiben tornádók is keletkezhetnek. Az egész itt végül erős esőben és szélben merült ki, meg egy néhány órás áram/víz szünetben, állítólag 1 millió embernek nem volt árama pár óráig. Szóval itt szerencsére nem volt vészes, összesen máshol azt hiszem két ember meghalt, mert vagy villám csapott beléjük, vagy fa dőlt az autójukra.

Vasárnap ismét voltunk Broadway show-n. :) Most a Newsies-t nézhettük meg, ismét ingyen. Az elmenetel körül volt egy kis kavarás, végül a jamaikai lány kivételével mindenki jött a laundryból (ja Aaron sem jött, de ő is a listán volt, na mindegy). Előbbi mostanában eléggé idegesítő volt, de néhány alkalmas heves ordibálás meghozta gyümölcsét és azóta ismét egész normális. :D Azt, hogy ennyien el tudjunk menni, úgy oldottuk meg, hogy pénteken kimostuk a pénteki és szombati, szombaton pedig a vasárnapi szennyest, így vasárnapra nem volt mosoda, ezért el tudtunk menni. Ismét külön staff busszal mentünk, előző este segítettünk szendvicseket gyártani az útra. Az előadás előtt volt kb. másfél óránk New Yorkban, a Times Squaretől egy utcányira volt a színház, így ismét be tudtuk sétálni. Voltunk Starbucksban, fotózkodtunk, ezek közül tettem fel párat facebookra is.

Az előadás is nagyon jó volt, bár a tavalyi Sister Act nekem még sokkal jobban tetszett. Itt főleg a tánc volt kiemelkedően jó, meg persze a díszletek, a daloktól most annyira nem estem le a székről, de nagyon jó volt ismét eljutni, meg ez inkább annak szól, hogy a Sister Actben ennyire jó volt az ének. Találtam is videórészletet az egyik legjobb számról a Newsiesből:

A történet amúgy 1899-ben játszódik New Yorkban, ahol a - magyarul szerintem rikkancsok lenne - newsies fellázadnak és sztrájkba lépnek, mert már 100 eladandó újságot nem 50, hanem 60 centért kapnak csak meg. A történet amúgy azt hiszem megtörtént eseményeken alapszik, van benne szerelmi szál is, a rikkancsok vezetője beleszeret egy újságíró lányba, aki természetesen, mint később kiderül a főgonosz (nekem egyébként az egyik kedvenc karakterem) Joseph Pulitzer (hoppá egy kis magyar vonatkozás) lánya. Szóval van bonyodalom, meg küzdés, szerelem, harcolás, barátság, kitartás, hogy aztán végül minden jó véget érjen, mindenki örüljön és persze táncoljon meg énekeljen.

Az előadás után egyébként tök jó volt, mert kb. 10-15 percre kijött a színpadra (már utcai ruhában) 5-6 szereplő, akiktől a French Woodsosok kérdezhettek. Összesen kb. 550-en voltunk, persze főleg gyerekek, őket nagyon érdekelte, hogyan lehet idáig eljutni, hiszen sokuk szintén broadway színész szeretne lenni. A színészek amúgy szimpatikusak és közvetlenek voltak, az utcán nem gondolnáém róluk, hogy mivel foglalkoznak.

Tegnap beszéltem Ronnal, a táborvezetővel, aki megengedte (nagyon aranyos és korrekt volt) hogy Bence itt aludjon majd pár éjszakát. Még nem tudjuk, hogy mikor tud jönni majd, de legalább biztosan itt maradhat majd kicsit. :) A gymezésünk sajnos most kicsit elmaradt, a múlt héten mindig volt valami (áramszünet, Broadway, lazy day), a mostanira meg kicsit lebetegedtünk, szerintem megfáztunk, a sűrű időjárásváltozás, meg a légkondik áldásos tevékenysége miatt, torokfájás, rossz közérzet, hőemelkedés, ilyesmik. Tegnap voltunk Hancockban pár mexikóival, vettünk amerikai neocitrant, (:D) azt iszogatjuk. Remélem sokat nem felejtettem ki, a következő bejegyzésig is puszilunk mindenkit! :)

ui.: Tegnap Andi megkereste neten, hogy hol tudjuk nézni az olimpiát, úgyhogy a tegnapi úszást már végre láttuk, olyan jó volt m1-et nézni. :) Cseh Laci meg a vízilabdás fiúk miatt idegbajt kaptam amúgy, de a többiekkel (úszók, kézi, női vízi) meg vagyok elégedve, remélem most már Cseh is felszívja magát. :)

Szervusztok nép!

Mielőtt a címben megnevezett városba tett utazásunk ecsetelésébe fognék, szólnom kell a laundry van eddig sem túl fényes állapotában történt erős romlásról. :D Valamelyik nap épp felértünk a saloonhoz (ahol lakunk), amikor tolatás közben hirtelen igen érdekes hangja lett a kocsinak. Olyan, mintha egy kb. 8 literes motort ötvöztek volna egy versenyhajóval. Aaron egyből alá is mászott, azt mondta, hogy a motor és a kipufogó találkozásánál lyukadt ki, hát elég izmos hangja lett. Azt mondta Larry, hogy parents day után megcsináltatják, a parents daynek vége, de egyelőre minden maradt ugyanúgy, lehet hogy így marad szegény autókánk. :D Emellett a rádió is elromlott, nem lehet se ki-, se bekapcsolni és Errort ír ki, valamint néha egy-egy hangfoszlány feltűnik az éterben, aztán semmi. Ez mondjuk akár attól is történhetett, hogy beázik a van, mert igen, beázik. Ezt meg valószínűleg az okozza, hogy nagyjából másfél éve rászakadt egy istálló. Ha ez az autó mesélni tudna... :D

A parents day egyik napján tudtam luggage-ozni, azaz a gatorrel mászkálni a táborban és a szülőknek segíteni a kocsihoz elvinni a gyerekek giga táskáit. Több embert is vittem nagyjából két és fél óra alatt, közülük ketten gondolták úgy, hogy fáradozásaimat borravalóval honorálják, előbbi 5$, utóbbi 20$(!)-ral. Nem semmi, elég "szar" autók voltak itt, utalva a családok nem túl rossz anyagi helyzetére. Volt egy másik apuka is, aki ugyan nem adott pénzt, viszont nagyon jót beszélgettünk, kérdezte honnan vagyok, majd a Magyarország hallatán egyből áradozásba kezdett, hogy ez a Budapest milyen gyönyörű város. Én meg csak néztem ki a fejemből, hogy mikor volt ott, kiderült, hogy a '90-es években pár napot volt nálunk, Budapesten és Egerben. Mindkét városért odavolt, utóbbiban főleg az egri bikavérért, és annak baráti áráért. Kérdeztem, hogy pálinkát ivott-e, mondta, hogy nem nagy ivó, inkább boros. :)

A day offunk tegnapelőtt volt, ami ismét egy út volt, Philadelphiába. Immár harmadszor voltam ebben a városban, három különböző évben, ami azért durva. Ja igen a magyaros apuka Philadelphia külvárosában lakik, mondtam hogy San Diego mellett a másik kedvenc városom az USA-ban, helyeselt, hogy általában ez így van, mert nagyon európai a város, emiatt általában az európaiak szeretik. Odaérve ezt én is újra megállapítottam, bár pontosan megfogalmazni nem tudom, hogy mitől európaibb, mint más amerikai városok, egyszerűen csak az. A busz ismét az Independence hallnál tett ki minket, néha négyen mentünk, néha különváltunk és ketten voltunk Andival, aztán újra találkoztunk valahol Annával és Krisztiánnal.

A Hall mellett ismét láttuk a Liberty Bellt, elmentünk a China town mellett és elsétáltunk a kedvenc felhőkarcolómig, meg a városházáig. A Rocky lépcsős múzeumot mi most kihagytuk, a megspórolt időt vásárlással töltöttük. A felhőkarcolóba idén be is mentünk, egy óriási irodaház. A bejárattal szemben a fal fele egy baromi nagy LED-es kijelző, gyönyörű képek váltakoznak rajta, majd teszek fel képeket facebookra. Az előtér felső vasszerkezetén pedig bábuk vannak, munkába siető öltönyös ember, kislány, stb. nagyon hangulatos és jól néz ki.

Az út talán legnagyobb éménye azonban nem is a városhoz, hanem a buszhoz, pontosabban a buszsofőrhöz kötődik. A sofőrünk már reggel is szimpatikus volt, de semmi különösebb, amúgy teljesen átlagos és tipikusan buszsofőr figura, nagyjából 45 év körüli, kicsit kövérkés, itt-ott őszülő férfi. Mi négyen ültünk az első sorban két oldalról, ezért hallotta, amikor beszélgettünk egymást között. Előtte vele is váltottunk pár szót, jófejnek tűnt. Aztán hazafelé mondta, hogy hadd kérdezzen már rá, hogy mégis ez milyen nyelv, mert igaz hogy a hadseregnél volt alkalma sok nyelvet hallani, így sokat meg tud különböztetni, de ebben most nem biztos. Mondta neki Andi, hogy rendben, találja ki, ötöt tippelhet. :D Nevetett és mondta hogy rendben. Első tipp természetesen orosz volt, mondtuk hogy elsőre nem is rossz (általában mindenki orosznak hallja a magyart) de azért kicsit még messze van. Következett az ukrán, mondtuk hogy melegszik, de még mindig nem. Ekkor elakadt sofőrünk, úgyhogy Anna segített neki azzal, hogy hogy mondja angolul ha épp éhen van halva (hungry - éhes), ezzel amúgy poénkodni is szoktak, kicsit gondolkodott, felröhögött, és megtudta honnan vagyunk. Mondta egyébként, hogy nem is a konkrét szavak emlékeztetnek az oroszra, hanem inkább bizonyos hangok, azért arra szoktak tippelni.

Ez a hadseregnél szolgáltam félmondat megragadta a figyelmemet, úgyhogy később, amikor megálltunk egy pihenőnél, megkérdeztem tőle, hogy ha nem túl indiszkrét, akkor mit csinált a seregnél. Kiderült, hogy négy évet szolgált, felet a légierőnél, ugyanis pilóta volt, majd a többit a haditengerészetnél, itt a Blue Angels-szel beutazta a világot (innen a nyelvfelismerősdi), ami gyakorlatilag mindig is az álma volt. Kérdezte amúgy, hogy tudom-e mi az, mondtam hogy nem, úgyhogy elmagyarázta, meg most rá is keresten neten, szóval ez a haditengerészetnek egy alakulata, akik légibemutatókat tartanak (Bence bőszen javíts ha hülyeséget írok! :D). Mondta, hogy F-16-ossal repült, ilyennel. Finoman szólva ezt elsőre nem néztem volna ki belőle. Mesélt pár sztorit, nagyon közvetlen volt. Aztán ahogy utaztunk tovább, kérdezte, hogy halljuk-e a zenét, amit hallgat. Kiderült, hogy van egy bandája, a menyasszonya az énekes, ő basszgitározik és az ő feldolgozásait hallgattuk. Madonnát, Back street boyst meg mindenfélét. Néha fel is lépnek, egyébként olyan hangja volt a nőnek, mint az eredetiknek (na nem a Back street boysra gondolok :D). Úgyhogy ismét bebizonyosodott, hogy mennyi érdekes emberrel lehet így találkozni, másrészt pedig még a legtávolabbról sem tudhatod, hogy akivel találkozol milyen ember, és milyen a múltja. Ránézésre azt hittem, hogy világ életében buszvezető volt, aztán kicsit meglepődtünk... :D Amúgy mondta, hogy ezt is nagyon élvezi, mert imád vezetni és utazni, csak rossz sokat távol lenni a menyasszonyától meg a gyerekektől. Utóbbi témába nem volt már sajnos időnk belefolyni, de nagyon kellemes találkozás volt.

Talán kicsit hosszú szakaszt szántam ennek, de nagyon jó élmény volt, azért fejtettem ki ennyire. Már tegnap írni akartam, csak kicsit elcsúszott a nap, este voltunk Hancockban, Krisztián kért egy van-t. Vettünk pár dolgot, amit Phillyben elfelejtettünk. Ott amúgy most főleg cipővásárlást foganatosítottunk, lassan kell már az a bőrönd, amit kint kell megvennem, ha valahogy haza akarom vinni a cuccaimat. :D

Tegnap vacsoránál Ron, a táborvezető bejelentette, hogy a következő két hétben több, nagyon ismert személyiség is jön majd a táborba, úgyhogy elvárja mindenkitől, hogy ne kergesse őket, beszélgetni lehet. Azóta ezt találgatjuk, hogy ki jöhet majd, ha megtudtam leírom. Ma reggelre amúgy felhőszakadásra keltünk, de mostanra (dél) már elállt, de még hűvös van. Holnaptól viszont ha minden igaz ismét 25-30 fok jön.

Ölelés!

ui.: Erika! Itt is nagyon boldog születésnapot kívánunk, puszilunk! :)

Mármint Andrew-é. Illetve nem is teljesen az utolsó, de inkább majd később elmagyarázom. A New Yorkos day offunk óta nem nagyon történt érdemleges dolog, így inkább a tegnapiról mesélnék, ugyanis tegnap megint szünnapunk volt. Lementünk reggelizni, mert utána gymbe akartunk menni, de rájöttünk, hogy várni kéne rá még vagy 45 percet, így inkább visszagyalogoltunk a házba. Ledőltünk filmezni, meg aludni még kicsit. Anna és Krisztián inkább sokáig aludtak, így csak ebédre kerültek elő.

Ebéd előtt aztán levitettük magunkat Aaronnel a gymbe. Időközben a második fizetési csekkünket is megkaptuk (végre!) azokat odaadtuk Aaronnek, aki ment Callicoonba, és feltette nekünk a kártyánkra. Ebéd után másodszor is felgyalogoltunk, majd mivel Andi az előző napi staff meetingen megkérdezte Lee-t, az egyik lovas lányt, elmentünk lovagolni. :) Még sosem ültem lovon, a többiekkel ellentétben, úgyhogy ideje volt ezt is kipróbálni. Kellett felvennünk ilyen lovagló sisakot meg csizmát. Először Anna és Krisztián ment, aztán Andi és én. Felültünk a lovakra, és mindkettőnket egy-egy counselor vezetett futószáron. Nagyon furcsa érzés volt, hogy ennyire mozog alattam a "jármű" amivel megyek. :) Egy kb. 10-15 perces kört sétáltunk az erdőben, néha eléggé lejtős és meredek volt, de ügyesek voltak a pacik. :D Egyszer felbukkant vagy öt őz, akiknek a hirtelen mozdulataitól állítólag néha megijednek a lovak, már vizualizáltam, hogy na most fogok hanyatt esni, de a counselorök elhajtották az őzeket, úgyhogy folytathattuk az utunkat. Az én lovam egyébként nagyon kis beles volt, félpercenként nyúlt minden fű, gaz és ág után. :D

Lovaglás után beugrottunk inni a dining hallba, majd lesétáltunk az ilyen kézműves részhez. Anna csinált bőrkarkötőt, Quinn, a kerámiás hapsi pedig megmutatta Andinak meg nekem, hogy hogyan kell agyagból bögrét meg ilyeneket csibálni, úgyhogy majd még szeretnénk hozzá visszamenni ha lesz időnk, mert nagyon jófej volt és jópofa dolgokat lehet nála összebénázni. :D

Ezután feljöttünk a házba, majd gyors zuhanyzásom után az Aaron vezette laundry vannel Scobes házába indultunk, ő egy ötvenes pali, aki a vonatos terepasztalos résznél dolgozik. Azért mentünk hozzá, ugyanis Andrew sajnos kedden elutazik és előtte még akart főzni egy magyar vacsorát, úgyhogy csirkepaprikást ettünk krumplival, tejföllel és fokhagymás-tejfölös uborkasalátával. Mit ne mondjak isteni volt, Krisz vagy háromszor szedett. :D Ja aki nem tudja esetleg, Andrew délvidéki magyar, vagy 50 éve él az USA-ban és nagyon jól beszél magyarul, imádjuk az akcentusát. :) Valószínűleg decemberben jön Magyarországra (meg Szerbiába és Horvátországba), minket is meglátogat majd. A maradékot ki akarták dobni, mondtuk hogy nehogy ki merjék dobni, inkább elhoztuk az egész fazekat. :D Nagyon jó házigazda volt amúgy Scobes, kaptunk rágcsát, innivalót, kávét, stb. Két macskája is van amúgy, meg időközben a fia is befutott, amúgy tipikusan ilyen macskás idősödő úr típus. :D Ott volt amúgy még Quinn is meg még páran a kézműves részről, főleg amerikaiak. Az egyik srác, Ryan Arkansasből van, tőle például megtudtuk, hogy az "Arkansas" nem "erkenzesz", hanem "árkánzá"-nak ejtik, mintha semmi nem lenne a végén. Emiatt fél percig nem értettük, hogy honnan származik. :D Mesélte, hogy a városkában ahol fölnőtt, minden nyáron van tornádó, úgyhogy már négyévesen a kádba bújt előle. Erre mondta Andi, hogy Magyarország ilyen szempontból mennyire jó, mert se vulkán, se tornádó, se földrengés, egyedül áradás szokott lenni, mondta a srác, hogy az a dolog amitől a legjobban fél, hát igen, ki mivel találkozik ritkán vagy gyakran, neki egy tornádó már meg se kottyan. :D

Utána a vörösiszap katasztrófát is elmeséltük neki, de azért nem csak ilyen gyászos témáink akadtak. :) Szóval a kaja nagyon finom volt, a társaság is jónak bizonyult, kb. 9 körülre értünk haza, ja 6-ra mentünk. Este még itt voltak fent Krisztiánék, beszélgettünk, neteztünk, ma délelőtt pedig Andi lefoglalta a new yorki szállást szeptemberre, úgyhogy megvan hol lakunk majd hárman, Bencével. :)

Ma újra munka, de mivel holnaptól ismét parents day, most alig van munkánk, mert cserélődni fognak a gyerekek, nem mosat mindenki. Az idő szép, délután jó lenne medencézni egyet, este pedig természetesen gym. :) A Bukovszki testvéreknek pedig ezúton is boldog születésnapot kívánunk! :)

Ölelés! :)

1. kép: Andrew és a finomság.
2. kép: A társaság egy része.
3. kép: Mi és Andrew. :)

Tudom, tudom, most egy hosszabb csend állt be a bejegyzések hangzavarában, de ma végre újra megtörik. Mármint a csend. Vagy a jég. Kicsit képzavar, na mindegy. :D Szóval a megszokott mederben csordogálnak a napjaink, időközben az idei július 4. is eltelt, napközben talán kisebb felhajtás volt, mint az előző években, de az esti, vagy 45 perces tüzijáték ezt kompenzálta, óriási volt, egy idő után már kissé unalmas is. De azért élveztük.

Megint volt olyan, hogy az egyik teniszpályára összegyűlt gyerekeknek a más-más országokból érkezett staffok valamit előadnak, ami rájuk jellemző. Ránk nem került sor, mert a műsor felénél az egészet elmosta egy hatalmas zápor. Egyébként aznap megismerkedtünk egy angol sráccal, aki Anditól azt kérdezte, hogy "Are you magyar?" kicsit meglepődött. Kiderült, hogy az édesapja magyar volt, és egy cirkusznál dolgozott, így több országban is laktak, gyerekként 3 évet Ráckevén is. Amikor a srác 10 éves volt meghalt az apukája, úgyhogy csak pár szót tud magyarul, de mindenképpen velünk szeretett volna előadni valamit, amire így sajnos nem kerülhetett sor.

A másik ünnepi program az esti "hangverseny", amikor az itt dolgozó, különböző országból származó emberek hazájának himnuszait játsza el a nagyzenekar. Magyar is volt, csak kicsit gyorsított, olyan, mint a sporteseményeken. Az a hagyomány, hogy csak azok az emberek állnak fel egy-egy himnusznál, akik az adott országból származnak. Mi négyen felpattantunk, de észrevettük az angol srácot is, hogy áll és meglepetésünkre egy 12 éves forma fiú is felállt, Andi kérdésére, hogy miért, kiderült, hogy az ő apja is magyar volt, de ő nem beszéli a nyelvet.

A zenék elég változatosak voltak, különböző induloktól Stevie Wonderig, nagyon szép volt. Többek között lejátszották az amerikai hadsereg különböző haderőnemeinek (?) indulóit (?) - Bence majd kijavítja esetleges a hadsereget érintő hibáimat :D - itt mindig azok álltak fel, akiknek hozzátartozója valaha szolgált, vagy épp most is szolgál a légierőnél, haditengerészetnél, stb. Az egyes zászlókat is behozták, az egyiknél egy kislány sírva fakadt, tippre valamelyik szülője épp külföldön szolgál, ez elég szomorú volt.

Nagyjából idáig tartana a bejegyzés, ha időben megírtam volna, de mivel nem tettem, ezért folytatódik. :D

Tegnapelőtt volt egy szervezett út New Yorkba és bár már voltunk, de Krisztiánékkal még nem, így úgy döntöttünk, hogy megéri a 30$-t. Reggel nyolckor indultunk három busszal, 11 előtt a városdban voltunk, és este 8-kor indultunk haza, kb. háromnegyed 11-re értünk vissza a táborba. Nagyon jó érzés volt újra ebben a városban sétálni, szerencsére szeptemberben még bőven lesz rá alkalmunk - immár Bencével kiegészülve. :)

A Times Square közelében lévő Bryant parknál tett ki a busz, és itt is vett fel. Itt Andival később találtunk egy könyvesvonatkozású helyet, ami nagyon tetszett, de ennek a másik blogban szeretnék majd egy egész, képekkel tarkított bejegyzést szentelni, úgyhogy erről itt most nem írok. A Times Square-től 3-4 óra alatt lesétáltunk az épülő Freedom Towerig, útközben érintve egy Starbucksot, egy Mekit (:D), a Public Libraryt (közkönyvtár, ide majd szeptemberben be is akarunk hatolni), az Empire State Buildinget, és a diadalívet. Utóbbi valahogy eddig mindig kimaradt.

Délután kettéváltunk, Krisztián és Anna lementek egészen Manhattan déli csücskéig, megnézték onnan a szabadságszobrot, mi pedig metróra ültünk Andival és visszamentünk a Times Square-re, vásárolni. Nekem még volt tavalyról egy útnyi pénzzel feltöltött metrókártyám, így legalább arra nem kellett költeni. Bementünk a Disney boltba, de idén valahogy nem olyan jó a választék, mint tavaly, aztán a Forever 21-ba (ruhabolt), és a H&M-be. Utóbbiban vettem két olyan nadrágot, amilyet előre elképzeltem, hogy szeretnék, meg egy inget. Andi cipővásárlásra adta inkább a fejét. Megállapítottuk, hogy nagyon jól sikerült nap volt és megérte bemenni, a hazafele utat képnézegetéssel, aztán ki alvással, ki zenehallgatással töltötte. Csináltam vagy 500 képet, majd válogatunk belőle és mennek fel facebookra.

A táborban tényleg minden a megszokott, hétvégén már ismét parents day lesz, jön a harmadik session, telik az idő. Dolgozunk, közben olvasunk (:D), esténként gymezünk, sőt újabban négyen páros teniszmeccseket is játszunk, tegnap két meccsen is elég csúnyán kikaptunk Krisztiántól és Annától. :D Biztos, hogy van amit kifelejtettem, de ez már csak így szokott lenni.

Ölelés! :)

1. kép: A The Lion Kig Broadway musical reklámjával díszített busz. Majd mindenképpen meg akarjuk ezt nézni szeptemberben.
2. kép: New York, látkép, alulnézet.
3. kép: Taxi. Nem gondoltátok volna, mi? :D

Tegnapelőtt volt day offunk és sikerült van-t kapnunk, úgyhogy el tudtunk menni Scranton mellé vásárolni, ahol tavaly is voltunk már. Jó cuccokat sikerült találni, többek között azt is, ami lehetővé teszi eme bejegyzés megírását. Andi talált magának netbookot, nagyon szép és jó is, sőt még olcsó is volt. :) 11,6''-os a képernyője, úgyhogy nagyobb mint a sima netbookok, LED-es a kijelzője, 2 giga RAM és hatcellás akksi van benne, amúgy meg fekete. Mindez kb. 240 dollár volt, most kicsit én is gondolkodóba estem...na majd meglátjuk. :)

Reggeli után megkaptuk a van-t és útnak indultunk a táborból, Andi, én, Anna, Krisztián, Jay-Jay (ő a jamaikai srác aki ott lakik, ahol mi), Shannon és három mexikói, David, Angie és Ari. Elmentünk Anna tesójának a táborába is, mert ugyan Albertnek nem volt szabadnapja, de volt akinek igen, így még öt magyar csatlakozott hozzánk, úgyhogy megtöltöttük a van-t rendesen. :D Ennek köszönhetően a benzinpénz 5$ volt fejenként, 75-ért tankoltunk, ami kb. 17 ezer forint, nost ebből 83 liter benzin jött ki...durva.

Előbb Scranton városába mentünk be banki ügyeket intézni (többieknek kellett), aztán visszamentünk a város mellé a bevásárló részhez, ahol eltöltöttünk egy délutánt. Első utunk Andi kedvenc itteni éttermébe, a Red Robinba vezetett, itt speckó hamburgerek vannak, az árban pedig benne van az üdítő és a sült krumpli folyamatos újratöltése. Pincér hozta a kaját, tehát nem sima gyorsétterem, ráadásul szinte még el sem fogyott az üdítőnk, már mindig ott volt a következővel. A berendezés is nagyon hangulatos volt, még nem tettem fel a képeket, de végre fotóztunk is, úgyhogy majd mutatok.

A vásárlás eredményesnek bizonyult, Andi főleg a laptopot vette, de mindenki talált magának tetsző dolgokat. A tavaly vett bazi nagy popcornos tál mellé vettünk 4-4 kicsi, egyszemélyeset, egy dollárért 2db-ját. Az én adatok szerinti mérlegem 4 póló, 2 kardigán, egy öv, 2 nyakkendő, 3 alsónadrág, egy ing, és egy pizsamanadrág. Az értük kifizetett pénzből otthon jobb esetben a két kardigán jött volna ki, utóbbiakat egyébként 7 dollárért vettem darabját...ja és a bőröv Lacoste, 85 helyett 15-ért. Vannak árak.

Elég későn értünk haza, még vissza kellett vinnünk a magyarokat is a táborukba, akik amúgy nagyon jófejek voltak és hálásak is, hogy elvittük őket, jól meg lehetett velük beszélni a találkozási időpontokat meg ilyeneket. Egyikük, Peti hozzánk csapódott és végig velünk jött, előbb enni, majd vásárolni is, ő fotózta rólunk Andival azt a csodálatos szörnyes képet is, ami facebookon megjelent. :D

Az út ismét kalandos volt, hiszen sötét volt, ami az elhagyatott, vidéki Amerikában mindig izgalmakra ad okot, de most legalább a rendőrök inkább az alvást választották. Az utazástól eltekintve a szokásosan telnek a napjaink, tegnap este összeültünk kicsit, megünneplendő Anna diplomaosztóját, ami pár ezer kilométerre innen keletre épp tegnap zajlott. Ma este gymezést tervezünk, már én is meggyógyultam, így remélem újra tudok menni. Az idő amúgy most kellemes nyári, meleg van, de nem elviselhetetlen. Olvasom mi van otthon, kitartást nektek!

Ölelés!

ui.: Ja ma kiolvastam a Sárkányok táncát végre, de gondolom ez nem sokakat mozgat meg. :D
ui. 2.: A képen egy olyan netbook, mint Andié.

A hétfői napon beköszöntött az idei első parent's day, amikor a szülők jönnek a táborba, egyrészt, hogy elvigyék a csemetéket, másrészt, hogy előtte megnézzék a show-kat, amiket előadnak. A vasárnapi Tartuffe után hétfő este is beültünk egyre, ez pedig az Aida volt. No nem az opera, hanem a musical változat. Őszintén szólva eddig én az Aidaról annyit tudtam, hogy egy Verdi opera és itt ki is merül a tudás, a történetet sem ismertem. Most utánanéztem a neten és a belőle készült musical zenéjét Elton John szerezte és a 2000-es évek elején a Broadway-en is játszották. Sőt, 2007-ben a Margitszigeten is volt előadás. :)

Visszatérve az ittenire, megint nagyon jó volt, ezt is a legidősebb táborozók adták elő, 2 óra 15 perces volt kb. az előadás, egy 10 perces szünettel. Nagyon jó díszletek, kosztümök voltak és persze a szereplők hangja is nagyon jó volt, egytől egyig, nem csoda hogy a French Woodsból nem egy Broadway színész került már ki. Az előadás után a fél tizenegykor kezdődő tüzes cirkusz show-t is meg akartuk nézni eredetileg, de időközben olyan hideg lett, és az eső is megérkezett, hogy azt most inkább kihagytuk. Az előadás alatt így is átfagytunk egy kicsit, mert nem teljesen zárt a színház, ahol a musicalt néztük.

Aztán tegnap jeles napra ébredtünk, Andinak - és Máténak! :) - a szülinapjára. Amikor még Albert táborát mentünk megnézni, a vásárlásnál fél suttyomban vettem neki egy szülinapi üdvözlőlapot, egyelőre ennyiben merült ki az ajándékozás, de ennek is nagyon örült, amikor reggel megtalálta az éjjeliszekrényén. :) Azt hiszem rajtam keresztül és ezúton is köszöni a sok felköszöntést amit kapott, nagyon jól esett neki. Gondoltuk napközben, hogy valamit este kéne csinálni, kis ünneplésre összeülni. Igazán szülinapozni pénteken tervezünk, mert tegnapra Anna nem tudott szabadnapot kérni a parent's day miatt. Aznapra szeretnénk egy van-t kérni (szurkoljatok, hogy kapjunk!) és elmenni Scrantonba, ebédelni a Red Robin étterembe, amit Andi nagyon megszeretett első évben meg körbenézni a boltokban, jó emlékek vannak bennünk a scrantoni vásárlásról még tavalyról. :) Reméljük akkor már Andi is meg tudja venni a vágyott netbookját. :D

Szóval tegnap estére Andi meghívott pár embert a házba ahol lakunk, a részvételtől sajnos a mexikóiak kollektíven távol maradtak, azt mondták nagyon fáradtak voltak már este 10 felé. Végül itt volt Andi meg én, Krisztián, Anna, Aaron, Piotr, Stephanie, Shannon és időközben betoppant Quinn is, aki majdnem biztosan nem így írja a nevét. :D Andi ötlete nyomán egy játékot játszottunk (némi folyékonyság kortyolgatása közben), aminek az volt a lényege, hogy körben ültünk székeken, középen egy ember állt, bekötött szemmel. Az ülők sorban kaptak egy számot, majd az állónak mondania kellett két számot (később hármat), akiknek úgy kellett helyet cserélniük, hogy a "vak" álló ne tudja elkapni őket. Akit megfogott, az állt be a kör közepére. Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát, vagy két órát játszottunk, időnként sírtunk a nevetéstől, vicces szituk adódtak. :D A résztvevők közül talán Shannon szorul bemutatásra, ő egy salad bar-os brit lány, aki Annával dolgozik, Quinn pedig egy idősebb fószer, amerikai, és az ilyen kerámiás részlegnél van a gyerekekkel, akik azt a foglalkozást választják.

Szóval jól sült el az este, nagyjából egyig, fél kettőig tartott, de aztán berekesztettük, mert pl. Anna már 7-re ment dolgozni ma. Reméljük folyt. köv. pénteken. :)
(Kép helyett most zenét szúrtam be, rengeteget adják a rádióban ezt a számot, nagyon szeretjük, tegnap ezt is hallgattuk. Még annyiban is kapcsolódik, hogy a Maroon 5 is a táborunkban alakult, a tagok itt voltak táborozók. Ennek tiszteletére viseli a zenekar nevét a Rock center.)

Újra jelentkezem, végre talán az átlagosnál izgalmasabb mesélni valóm is akad jelen esetben. Először is, bár az izgalmakat nélkülözi, viszont jó hír, hogy megkaptuk az első fizetési csekkünket, amit délután Aaron volt oly tündér, hogy rá is tett a kártyáinkra (amiket idén újra csináltattunk, lévén, hogy szeptemberben megszüntettük az előzőket). Ment tankolni a városkába, ahol van Bank of America, úgyhogy így el tudta intézni nekünk.

A mai napról egyelőre ennyit, inkább a tegnapról mesélnék. Megemlékeznék házunk egereiről, akik szerencsére egyre fogyatkozó számban vannak jelen az életünkben, azt hiszem az eddigi bejegyzésekből ők kimaradtak. Szóval igen, vannak egerek a házban, de az egy dollárért vásárolt 4db-os egérfogók élénk alkalmazása nagyarányú csökkenést okozott a létszámukban, négyet már kiiktattunk, kettőt tegnap reggelre. Amúgy a napunk önmagában teljesen átlagos volt, Krisztiánnak és Annának day offja volt. Tudni kell, hogy Anna egyik tesója, Albert egy innen kb. fél órányira lévő táborban dolgozik, a lovakkal kell foglalkoznia. Eredetileg azt szerették volna, hogy ő is ide jöjjön, de ez nem jött össze, viszont legalább így sikerült ennyire közelre elhelyezni.

A bejegyzés írása közben itt éppen agygörcsöt kaptam, mert Krisztián netbookja a batár kezeimnek túl kicsi, így sikerült véletlenül vagy 10 sort kitörölnöm, de újra megpróbálkozom. Nos. Annáék eltervezték, hogy kérnek vacsora utánra egy van-t, és meglátogatják Albertet. Kérdezték, hogy mennénk-e velük, persze igent mondtunk, így egészen rövid készülődés után útnak indultunk. Először Hancockba mentünk, egyrészt amúgy is erre kellett menni, másrészt beugrottunk a Family Dollar nevű olcsó boltba néhány apróságot beszerezni. A Hancock utáni utat előre megnéztük Andi ipodján, mert most nem volt GPS-ünk, de előre felírtuk, mikor merre kell majd letérni. Időnként rossz felé mentünk, de mindig hamar észrevettük, így újra visszatértünk a helyes útra. Apropó út: az amúgy egyre keskenyebbé vált, egyszer jött szembe egy autó, hát épphogy elfértünk egymás mellett. Az út mellett kis tavak terültek el, ezek a naplemente után párát árasztottak magukból, így néha ködfelhőkbe hajtottunk, már ekkor éreztük, hogy a visszafelé út korom sötétben még kalandosabb lesz. Ez amúgy be is igazolódott, de ne szaladjunk ennyire előre. Ja igen, egyszer egy ilyen autóbontónak tűnő ház mellett mentünk el, ahol a roncsok közt egy fószer éppen egy kocsit törölgetett és mereven nézett minket, mondanom sem kell, egyből valamelyik láncfűrészes horror főszereplőinek éreztük magunkat. :D

A tábor szinte a semmiből bukkant fel előttünk és típusra nagyon hasonlított a miénkre, csak minden máshol volt, úgyhogy furcsa érzés volt behajtani. Krisztiánék rövid kérdezősködés után elérték, hogy szóljanak Albertnek arról, hogy jöttünk. A táborvezetők nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy nyugodtan körbevezethet minket, csak legközelebb telefonáljunk előre, hogy jövünk, hogy tudjanak róla. Albert nagyon jófej volt, körbevezetett minket, a táborban amúgy vagy 30 magyar van, nagyon furcsa volt azok után, hogy mi idén csak négyen vagyunk itt. Az egyik lány akivel találkoztunk, a kollégiumban szemben lakott Gabival, aki itt volt velünk két éve housekeeper, hát kicsi a világ. :)

Mindenki nagyon aranyos volt, örültek, hogy új magyarokkal találkoznak, nagyjából egy, másfél órát sétáltunk a táborban és beszélgettünk a magyarokkal, legtöbben elsőévesek voltak, így sokat kérdeztek a dolgokról, amikor megtudták, hogy mi már harmadik éve járunk ki. Időközben teljesen besötétedett, a felhők mögé bújó holdsarló is megjelent az égen, csak hogy kiteljesítse a hazafelé út horror jellegét. :D Fél tizenegy felé elbúcsúztunk mindenkitől és visszaindultunk a táborba. Igazunk volt, az út csak félelmetesebb lett. Keskeny betonút a puszta/erdő közepén, korom sötét, egyetlen fényforrás az autónk. Kalandos volt, figyelni, hogy hol merre kanyarodtunk, de szerencsére mindig jó irányba jöttünk. Krisztián nem tudta felkapcsolni a refiket, mert nem működtek, úgyhogy mind a négyen gúvadt szemmel néztük a sötétet, miközben lassan haladtunk előre. Idővel kiértünk a főútra és végül Hancockba, úgyhogy megnyugodtunk.

Elhagytuk a várost is, nagyjából 10 percnyire voltunk már csak a táborunktól, amikor megjegyeztem hogy jé itt állt az út szélén jobbra a forgalommal szemben egy rendőrautó a sötétben, benne két rendőrrel. A többiek észre sem vették, mentünk tovább. Azt hiszem Anna belenézett a tükörbe és megszólalt: "Úristen ezek villogva elindultak!" És tényleg. visszanéztünk és a sötétben megláttuk a villogókat. Mögöttünk volt a távolban egy másik autó is, aki félrehúzódott, ekkor megnyugodtunk, hogy biztos őt villogta le, de elment mellette. Mondtam Krisztiánnak, hogy ne izguljon, húzódjon le, elmegy mellettünk...de nem tette. :D Jött mögöttünk és villogott, hogy álljunk félre. Andi megfogalmazása szerint még a hígfos is megállt bennünk, szerencsére pont a közelben lévő fagyizónál voltunk, így Krisz le tudott húzódni. Olyan volt az egész helyzet, mintha a Need for Speedben, vagy valamilyen amerikai gengszterfilmben lennénk. Hátranézve a felkavarodott por mögül, a sötétből látszott a rendőrautó villogója. Vártunk, de nem történt semmi. Krisztián agyán átsuhanhatott, hogy most vajon akkor lövik le, ha kiszáll, vagy ha a kocsiban marad. :D Végül úgy döntött, hogy lassan kiszáll, mondom te ne nyúlj a zsebeid felé, tök be voltunk parázva... :)

Kiszállt, akkor végre megszólalt az egyik rendőr, hogy minden rendben van-e, mondta Krisz, hogy igen, akkor megkérte, hogy szálljon vissza az autóba. Kiszálltak a rendőrök, két oldalról, zseblámpát előre tartva közelítették meg a kocsit. Anna épp mondta, hogy állítsuk le az autót (ha nyitva van a vezető oldali ajtó akkor sípol és elég idegesítő), leállította Krisz, mire odaért a rendőr, hogy kapcsolja vissza, pont ezért jöttek. Mármint a lámpákat. Megkérdezte a rendőr, hogy tudja-e Krisztián, hogy miért állított meg minket. Mondta, hogy nem. Ekkor közölte, hogy nem ég a hátsó lámpánk...elkerekedett a szemünk, hogy na basszus milyen kocsit kaptunk. A rendőr amúgy nagyon korrekt volt, látszott rajta, hogy nem cseszegetni akar, hanem segíteni, kedves volt. Benyúlt és állítgatta a lámpánkat, mire kiderült, hogy nem rossz, csak úgy kapcsolódott fel, hogy automatikusan bekapcsoljon sötétben, mondta hogy ilyenkor szokott olyan lenni, hogy nem kapcsolódik fel rendesen. Persze a reflektor is jó volt, csak rossz helyen kapcsoltuk, ekkor a rendőr nevetve megkérdezte Kriszt, hogy de hát van jogsija, nem? :D Nem elkérte, hanem így tette fel kérdésként, ekkor nyugodtam meg teljesen, nagyon szimpi volt. Utána elkérte a jogosítványt, megnézte, kérdezte honnan vagyunk, mondta Krisz, hogy Magyarországról, amúgy meg innen a French Woodsból. Mondta a rendőr, hogy rendben, semmi gond, de figyeljünk oda, így rendben? Mondtuk, hogy igen, jó utat kívánt és elment.

Innen már zökkenőmentes volt az utunk a táborba, végig mindenkiből ömlött a szó, hogy ki mit érzett az alatt az öt perc alatt, amíg a rendőrök ott álltak a kocsinál, hát felejthetetlen élmény volt, az biztos. :D

No és ezek után áttérnék a mára, ami szintén átlagos nap volt, ugye megkaptuk a fizetésünket. Most hétfőn-kedden-szerdán jönnek a szülők mert sessionváltás van, és ugye ilyenkor mindig különböző show-k vannak, cirkusz, bűvészet, koncertek, színdarabok, musicalek, a gyerekek lényegében előadják a szülőknek, amit megtanultak a tábor ideje alatt. Ma már el is kezdődtek és el tudtunk menni egy darabra, Moliere-től a Tartuffe-öt adták elő, a nagyok, 15-17 évesek. Nagyon színvonalas volt az egész, sokat nevettünk és nagyon élveztük, szerencsére laundrysként a többit is meg tudjuk majd nézni. Én személy szerint nagyon meglepődtem, hogy Moliere darab is van idén, általában inkább Disney feldolgozások, vagy musicalek szoktak lenni, ez nagyon pozitív csalódás volt.

Azt hiszem zárom a sorokat, szoktatok panaszkodni, hogy rövidek a bejegyzések, azt hiszem most kitettem magamért. A fotón egy New York állambeli rendőrautó látható, valami hasonló állított meg minket.

Ölelés! :)

Tömör bejegyzéssel jelentkezem, épp éjfél múlt és most tudtam kicsit elkérni Krisztián laptopját. Az utóbbi napok a rendes kerékvágásban teltek, a már megszokott időbeosztásban, munkával, stb. Időközben ahogy otthon, itt is beköszöntött a hőség, ami nagyjából 34 fokban merült ki, de nem emiatt volt igazán durva, hanem hogy majdnem 90%-os páratartalommal párosult. Ma már kaptunk egy kis esőt és lehűlést, úgyhogy javult a helyzet.

A másik esemény, hogy a táborban ismét kering a szokásos frencsvúcc vírus, ami annak köszönhető gondolom, hogy a világ minden pontjáról idesereglenek az emberek és összegyűjtik a vírusaikat, amiket így egymás közt cserélgethetünk. Jó móka... :D Nagyon sokan betegek voltak mostanában, köztük Anna és Krisztián is, aztán én is elkaptam, de nagyon gyorsan elmúlik úgy tűnik, egy napig fájt a torkom, tegnap orrfolyás, ma már múlik és kicsit köhögök, már Kriszék is jobban vannak. Andi még nem kapta el, reméljük nem is fogja.

Egy érdekesebb szösszenet még, hogy ma két ipodot is kimostunk, az egyiket Andi találta a mosógépben, a másikat én a szárítóban, látszik, hogy a gyerekek mennyire odafigyelnek, hogy mit küldenek fel a zsebeikben... :D

Ja és múltkor tudtunk végre szkájpolni anyával meg apával, végre, remélem minél hamarabb "összefutunk" megint. Most röviden ennyi, puszilunk mindenkit, vigyázzatok magatokra! :)

Ismét jelentkezem, most legalább van mit mesélni. Ott fejeztem be szerdán, hogy másnap megérkezik Anna, Krisztián barátnője. Meg is érkezett, de csütörtök reggel venném fel a történések fonalát, ne szaladjunk ennyire előre. Csütörtök reggelre Krisztián kért egy van-t, amivel ő, Andi és én mentünk el Annáért a Newark reptérre. Kaptunk GPS-t, úgyhogy ez megkönnyítette a dolgunkat, de a kismillió elágazásnál azért oda kellett figyelni.

Egy 15 fős kisbuszt kaptunk, úgyhogy Krisz minden vezetési tudományára szükségünk volt, de ügyesen megoldotta. Anna gépe kb. 40 perccel előbb landolt, de utána majdnem két órát kellett várnunk rá, mire átjutott a vámon, a csomagfelvételen és egyebeken. Krisz már lerágta a körmeit, de aztán végre kijutott.

Hazafelé Anna nagyon aranyos volt, meghívott minket egy mekis kajálásra, mert mi már eléggé pénzszűkében voltunk/vagyunk, de ha minden igaz holnap vagy holnapután megkapjuk az első fizetést. Az úton végig beszélgettünk (főleg miután mindenki evett és ezzel néhány tápanyagmorzsát is magáévá tett), jól éreztük magunkat. Már sötét volt, mire a táborba visszaértünk. Anna azóta munkába is állt, a salad barban dolgozik, mint Andi tavaly.

Aztán pénteken lazy day volt, melynek keretén belül a gyerekeket moziba vitték és a vacsi utáni vetítésre menő buszok egyikére mi is felfértünk. Két film közül lehetett választani: Man in Black 3 és a Battleship (nálunk Csatahajó). Igaz, hogy mi Andival otthon már láttuk a másodikat, de mégis erre ültünk be, mert egyrészt elsőre magyarul láttunk, másrészt annyira tetszett mindkettőnknek, hogy szívesen megnéztük volna újra moziban. A film mellé persze ingyen kóla és popcorn járt, végül Krisztiánék is jobbnak tartották a filmet, mint amire elsőre számítottak.

A tegnapi, szombati nap legnagyobb eseménye az esti staff talent show, azaz egyfajta ki mit tud volt. Ezen főleg counselorök, azaz gyerekfelügyelők léptek fel, és főleg énekeltek, csak néhány, az énekléstől eltérő produkció volt. Utolsó előttiként viszont egyetlenként a support staffok közül a jamaikai kollégánk, Stephanie is fellépett, a Halleluját énekelte, a legkisebb túlzás nélkül az eredetivel legalább megegyező színvonalon. Sok jó előadás volt tegnap, de ő volt az egyetlen, akinél az egész színház minden nézője felállva, visítva tapsolt, és kétszer vissza kellett jönnie a színpadra, mert nem akart szűnni az éljenzés. Miután vége lett az egésznek, szegény alig tudott haladni, mert kétlépésenként megállította valaki, hogy megölelje és gratuláljon neki. Senki nem akarta elhinni, hogy ilyen hangja van és a mosodán dolgozik. :) Ma is lesz egyébként egy ugyanilyen show, és vissza is hívták, hogy most elsőként ő énekeljen, de azt hiszem nem fog, azt mondta ez egyszeri alkalom volt. Egyébként szerintem hülyeség tőle, de hát ő tudja. Mi minden nap élvezhetjük a dúdolgatását, mindig úgy dolgozik, hogy közben fél füllel zenét hallgat és énekel. :)

A tegnapról mára virradó éjszakán pedig volt egy kisebb botrány, illetve mára teljesedett ki, ugyanis tegnap este az új treehousenál, ahol Krisztiánék is laknak és a legújabb épület, volt valami buli, ahol ittak, cigiztek meg hangoskodtak és az egyik idősebb pali beköpte őket. Emiatt az egyik mexikói konyhás srácot majdnem ki is rúgták, de mindenesetre az összes ott lakó ordítással fűszerezett lecseszésben részesült, köztük szegény Kriszék is, akik a buli alatt békésen aludtak. Mondjuk a düh maga teljesen érthető, nagyon szép az új ház, rengeteg pénzbe kerülhetett, nem csodálom, hogy ennyire kibuktak.

Azt hiszem nagyjából ennyi, most legalább az előző bejegyzésekkel ellentétben volt mit mesélnem. :) Amint ismét lesz, újra jelentkezem.

Ölelés. :)

(Képnek egy a newarki reptérről felszálló gépről kerestem fotót, háttérben Manhattan az Empire State Buildinggel.)

A helyzet továbbra is változatlan, azért nem blogoltam, és gyanítom, hogy még a mostani bejegyzés sem rejteget az olvasó számára hihetetlen izgalmakat. Visszatértünk a laundrys munkához, mivel elkezdtük mosni a gyerekek ruháit. Továbbra sem megszakadás a munka, reggel az összegyűjtött mosózsákokat felvisszük (minden napra meg van határozva, hogy épp melyik bunkoknál mosunk), aztán mosógépbe be, majd szárítóba át, mosózsákba be és végeztünk is.

Nagyjából délután 3 és 4 között szoktunk végezni, úgy, hogy közben egykor ebédszünetünk is van. Később tovább fogunk dolgozni, mert több gyerek lesz majd, de akkor sem egy konyha. Amit különösen élvezek, hogy minden étkezésnél van egy órám az evésre és nem 10 perc alatt kell belapátolni a kaját és rohanni vissza dolgozni.

A mosások idejét várakozással töltjük, ilyenkor vagy beszélgetünk vagy olvasunk, nem túl megerőltető. :) Most épp a vacsorát várjuk, Andi épp a gymből jött, én most pár nap pihenőt tartok, mert - rám alig jellemző módon - múltkor zakóztam egyet és még fájlalom az oldalbordám. No nem az életnagyságút. :)

Krisztián épp a szobájukat takarítja, ha minden jól megy, holnap megérkezik Anna és elköltözik tőlünk. Jut eszembe, ősök: milyen időpontokban tudtok skypeon lenni? Jó lenne már valamelyik nap összetalálkozni egy kis élőszavas beszélgetés erejéig! :) Majd írjátok meg!

Ölelés.

Nem nagyon írtam most a blogba (gondolom ezt enélkül a megjegyzés nélkül is mindenki észrevette, aki olvassa :D) mert őszintén szólva nem nagyon történt jelentősebb dolog az utóbbi napokban.

A laundryban minden munkát megcsináltunk, azaz a koszos pokrócokat, lepedőket, párnákat, párnahuzatokat mind kimostuk, így nem nagyon maradt egyelőre munkánk (majd akkor lesz, ha megjön minden gyerek), kivéve, hogy néha össze kell állítani az újonnan érkezőknek csomagokat, amik a fentebb említetteket tartalmazzák. Úgyhogy kitakarítottuk a laundryt, rendet raktunk és mindenhol felsöpörtünk. Ám ezzel is végeztünk már tegnap délelőtt, úgyhogy tegnap délután és ma Krisztiánéknak segítünk a housekeepingben, ami szintén nem túl megerőltető, felsöprünk, kiürítjük a szemeteseket meg megnézzük a vécéket, hogy működnek-e.

Nem lesz már sok munkánk mára sem, pedig még egy óra van ebédig. Amúgy a kajáról sem tudok újat mondani, nagyjából ugyanaz, mint az elmúlt két nyáron, általában azért össze lehet válogatni valami ehetőt a választékból. A munkánkkal amúgy Andi is meg van elégedve, hiába, ez bármelyik konyhás munkánál sokkal jobb. :) Amúgy most a szobánkban ülök az ágyon, Andi lent van a laundryban hátha feljön valaki, hogy dolgunk van, de már mindent megcsinált amit talált, úgyhogy épp körömlakkért jött fel, hogy elfoglalja magát. :D

Az elmúlt három napban, amióta nem írtam, minden este voltunk a gymben, ma is tervezzük, már egészen belejöttünk. Ami pedig még említésre méltó esemény, hogy van internetünk a házban. Az ahol lakunk ugyanis nem a tábor területén van, hanem egy különálló ház a laundry mellett, és idáig semmilyen wifi nem ér fel. Úgyhogy Aaron elintézte, hogy legyen net (tavaly nyáron is volt itt, csak azóta kikötötték), úgyhogy most már innen is tudunk netezni, nem csak a diningból, és csak 38 dollár volt fejenként három hónapra, az nem túl vészes.

Krisztián barátnője 4 nap múlva jön, már várjuk, meg főleg ő. :) Azt hiszem zárom soraimat, így is elég szenvedősen megírt lett ez a bejegyzés, mert nem nagyon történt tényleg más. Addig is vigyázzatok magatokra, puszilunk titeket! :)

Képnek jobb híján a tábor oldalán kerestem egy fotót a gymről.

Szia mindenki!

Ismét jelentkezem. Tegnap (szerdán) mindenki egységesen day offot kapott, így nekünk is szabadnapunk volt. Szerettünk volna egy kisbuszt kérni, mivel aznapra volt egy szervezett út Binghamtonba, ahova mi nem akartunk elmenni (20 dollárért) és csak reggeli volt aznap. Van-t nem kaptunk, de Ron, a táborvezető bevitt minket a saját kocsiján. Andit, engem, Krisztiánt, két jamaikai lányt (Jessica, Stephanie), Javiert, és egy amerikai lányt Dallasból, akit most ismertünk meg, Nataschát.

Bevásároltunk, vettünk kulacsot, illatos gyertyát meg ilyeneket, majd beültünk egy kínai étterembe ebédelni, ahol a pultos megkérdezte, hogy kanadaiak vagyunk-e, aztán meglepődött, hogy nem: magyarok, mexikóiak, jamaikaiak és amerikaiak. :D Az egész nap nagyon jól telt, jól éreztük magunkat, betelefonáltunk a táborba, és nemsokára értünk jöttek. Hazaérve megkaptuk Javiertől a tequilánkat, egy 950 millis üveggel. :D Odaadtuk neki a pálinkáit, a kokárdát meg a magyar nyelvkönyvet, amit hoztunk neki, talán utóbbinak örült a legjobban.

A tábor és a laundry között a vant használhatjuk, igyekszem róla majd illusztrációt is keresni a neten (egy olyanról találtam képet, csak a miénk kicsit rosszabb állapotban van :D) és beszúrni. Azért is szeretném, mert a laundry körül kipróbáltam és még én is tudom vezetni, automata váltós, olyan mint egy gokart, csak nagyobb, úgyhogy azóta már le és fel is vezettem és a pedálok őrületes érzékenységéből adódó néhány satu féken kívül többek szerint is egész ügyes vagyok... :D

Az ajándékcsere után kitakarítottuk az egész emeletet, a konyhát, étkezőt, fürdőszobát, mindent kidzsuváztunk fertőtlenítővel, úgyhogy most már nagyon jó ott lenni, vettünk illatos gyertyákat, azokat is sűrűn alkalmazzuk. :)
Ma ismét munka volt, de továbbra is hasonló a tempó, a délelőtti műszak alatt ma 45 oldalt haladtam a könyvemmel, talán ez érzékelteti munkánk keménységét, ami főleg az eddigi konyhás munkával áll éles ellentétben. :)

Most a délutáni műszak van, zuhog az eső, addig gondoltam megírom Krisztián gépén ezt a bejegyzést és majd este igyekszem feltölteni a blogba. Nemsokára mennünk kell még valamilyen eligazítós meetingre (már volt pár) utána szerintem mára ennyi volt a munka, úgyhogy ha nyitva van, szeretnénk idén először elnézni a gymbe is, reméljük összejön.

Jelenkezem majd amint tudok és van mit mesélni, addig is ölelünk titeket!

Sziasztok!

Végre jobb kicsit a net, és letelepedtünk annyira, hogy van érkezésem írni. A kora hajnali repülőtérre való indulás és az otthoni búcsúzkodás után Frankfurt felé vettük az irányt, ahol átszálltunk a világ legkirályabb repülőjére, az Airbus A380-asra, amiről volt kép az előző bejegyzésben.

A Lufthansára jellemző precizitás keveredett a világ legnagyobb utasszállítójával, érintőképernyős monitorok voltak, filmeztünk, zenét hallgattunk, Andi is nagyon jól bírta a repülést, ehhez a gép is hozzájárult, ami akkora, hogy alig éreztük, hogy repülünk. A gépen volt három kamera, aminek a képei között választhattunk, egy a gép alján, egy a farokszárnyon, egy pedig az orron, itt folyamatosan követhettük az eseményeket, a legjobb a leszállás volt. :)

Leszállás után elég hosszú sort kellett kivárni az országba való belépésnél, majd egyből megtaláltuk a sofőrt aki kijött értünk és még három emberért egy kisbusszal. Több tízórás nem alvás után vacsorára ideértünk a táborba, ahol ismét furcsa érzés volt ismerős arcokkal találkozni a tömegben.

Azóta eltelt két nap, és minden kialakult. Andival a saloonban fogunk lakni, ami egy kétemeletes ház a laundry mellett. Abban a szobában, ahol tavaly Gábor és Réka laktak. Kitakarítottuk, a szobát is, meg a fürdőszobát is. Van még egy-két alakítani való, de szereztünk még tisztítószereket, úgyhogy nem lesz gond. Rajtunk kívül még Aaron, a mosoda főnöke és Jay Jay, egy jamaikai srác fog ott lakni, aki idén housekeeper lesz Krisztián vezetése alatt. Őt ugyanis housekeeping főnökké nevezték ki, azóta azon röhögünk, hogy az itteniek ezt óriási előléptetésként értékelve gratulálnak neki... :D

Néhány napon belül Anna is csatlakozik hozzánk, Krisztián barátnője. Egy új épületben fognak lakni, ami tőlünk elég messze lesz, viszont minden vadonatúj, nagyon szép szobájuk lesz, olyan mint egy szálloda. Addig pedig Krisztián velünk alszik fent, sokat nevetünk, gyakorlatilag mindenen. :)

Ma dolgoztunk először, őszintén szólva a két év mosogatás után elég lightosnak nevezném, amit csinálnuk kell, Aaronon, Andin és rajtam kívül Stephanie, egy jamaikai lány és Piotr egy lengyel srác dolgozik még ott. Elvileg kapunk még embereket, de itt általában semmit nem lehet biztosra tudni.

A táborba való lejutás körül (a laundry jó 15 perc sétára van) volt egy kis mizéria, ugyanis idéntől a gatorrel már nem lehet felmenni mert hangos, de a kisbuszt továbbra is használhatjuk, így azzal tudunk lejönni, a gatorrel pedig a táboron belül mozoghatunk, ha kell. Mivel én eléggé nem rendelkezem jogosítvánnyal, így a kisbusz vezetésének nemes feladata Andira hárul, de nagyon ügyes egyre jobban megy neki. :)
Az időjárás elég kaka, állandóan esik és nagyon hideg van, most éjszaka lesz elvileg a leghidegebb, 6 fokot mondanak, úgyhogy betáraztunk pokrócokból, elvégre mosodások vagyunk, vagy mi a fene. :)

Most épp Javiert várjuk, elvileg ma este kell ideérnie, jó lesz újra találkozni vele, majd a pálinkákat is megkapja, amiket hoztunk neki. Ja majdnem elfelejtettem, Barbarának odaadtuk az ajándékot, amit Andi hozott neki (kézzel hímzett kalocsai mintás terítő), nagyon örült neki, azóta már el is mesélte, hogy valamelyik kis asztalára kitette és mindent levett róla, hogy csak az legyen rajta. Olyan aranyos. :)

A képet - ki nem találtátok volna - de nem én fotóztam, de úgy döntöttem, hogy igyekszem a bejegyzésekhez valami jellemző illusztrációt beszúrni, ez meg tetszett.

Idővel újra jelentkezem, puszilunk mindenkit! :)

ui.: Krisztián felhívta a figyelmemet, hogy nem írtam az érkezéséről. Nos, aznapra vártuk, amikor mi is ideértünk, csak pár órával későbbre. Vártuk, vártuk, de csak nem akart jönni. Este fél 10 körül még mentünk egy kört Aaronnel, a kocsijával a táborban, de Krisztiánnak nyomát sem láttuk. Nem tudtuk elképzelni mi történhetett, izgultunk, de hulla fáradtak voltunk, úgyhogy lefeküdtünk aludni. Mély álmunkból dörömbölés ébresztett minket. Tudni kell, hogy első este Aaron még nem aludt a házban, tehát ketten voltunk egy kétemeletes házban, az erdő és a főút mellett a sötétben, amikor valaki kopogott az ajtónkon...kiszóltunk, elég vicces módon magyarul, és szerencsére Krisztiánt találtam az ajtóban, amikor kómás fejjel pizsamában ajtót nyitottam. Bejött, én visszafeküdtem, elkezdte mesélni, hogy 4 órás csúszással indult a gépe, mert szerelni kellett, de a történetet egészében csak másnap tudtam összerakni, ugyanis nagyjából a harmadik szava után elaludtam és az ébresztő keltett reggel, nagyon jól esett az alvás. :)

Sziasztok!

Immár harmadszor indulunk neki az - így már nem is annyira - ismeretlennek és dolgozunk az USA-ban, szerencsére ismét együtt, Andival. Idén nem konyhán, hanem a laundryban (mosoda) leszünk. Néhány óra múlva, pontosabban 6:15-kor indul a gépünk holnap, frankfurti átszállással (Airbus A380) New Yorkba. Vissza szeptember 9-én jövünk, ennyi biztos. A két dátum közötti történéseket pedig majd itt olvashatjátok, remélhetőleg minél gyakrabban tudok majd írni.

Most még elég sok dolgom van, úgyhogy ebből sok alvás nem lesz, de ezen a csodán remélhetőleg pihenni is tudunk majd:

Legközelebb már a táborból jelentkezünk.
Bye-bye Hungary, hello USA! :)

Ismét jelentkezem, hiszen sok dologról kell mesélnem. :) Még az előző bejegyzéshez tartozik időben, hogy végre megjött a Sennheiser fejhallgatóm, ami nagyon nagyon jól szól, úgyhogy ha valami, akkor ez biztos megérte ennyi pénzért. Imádom. :) Köszi ősök a közreműködést!

Aztán. Utolsó este, vasárnap ugye sajnos CC nem volt, de a diningban volt egy kis buli. Volt kaja, pia (alkoholmentes) meg zene. Valamelyik Jacko számra és a Waka waka-ra pl. össztáncoltunk, elég vicces volt. :D Később a bunkban folytattuk a bulit egyéb hangulatfokozó italok társaságában. :) Egy fontos infó, hogy eddigre már Irene áldásos tevékenysége nyomán elment az áram és ezzel együtt a víz is. Az egész tábor területén egyedül a dining hallban volt áram és víz, mert annak saját generátora van a konyha miatt. Ezt a szálat mindjárt folytatom. :)

Másnap reggel már post camp volt (hétfő), tizenvalahányan maradtunk a konyhán. Délelőtt elég szakaszosan dolgoztunk, ugyanis nagyjából ötpercenként el kellett köszönni valakitől. Mindenki mindenki nyakában volt, eredtek a könnyek. :) Néhányan nagyon a szívünkhöz nőttek, úgyhogy elég szomorú reggel volt. Furcsa de egyben nagyon jó érzés, hogy olyan emberek, akiket néhány hete ismersz és esetleg nem is beszélgettél velük túl sokat, mégis sírva a nyakadba ugranak ha el kell köszönnöd tőlük. Nem is beszélve azokról, akikkel minden nap órákat eltöltöttél. Andinak és nekem is vitathatatlanul a kollégám, Jamón a kedvenc mexikóija, őt nagyon megszerettük. Mondta is nekem, hogy jajj Rudolf, a férfiak nem sírnak, aztán bőszen törölgette a szemeit. :) Ha jövőre is az USA-ban dolgozik majd, akkor utána nem itt, hanem Európában szeretne utazgatni, mert neki az a nagy szó (még sosem járt a tengeren túl) és mindenképpen jön majd Magyarországra is. :)

Fel sem tudnám sorolni hány embertől köszöntünk el, utoljára Krisztián futott be, épp csak pár szót váltottunk; sajnos Réka és Gábor nem jöttek, gondolom már nem fért bele az idejükbe, sajnáltuk. :(

Időközben Gáborékról utoljára azt hallottuk, hogy NY-ban vannak, remélem azóta már továbbálltak, hiszen már Vegasban kell lenniük. Krisztián pedig ma írt, hogy nagyon élvezik Hawaii-t. Azt elhiszem. :)

Eme szomorú kezdet után nagyon jó folytatást vett a post camp, már nem területek szerint dolgozunk a konyhán, hanem szinte mindenki csinál mindent, már Carry, a salad bar főnök is mosogatott. :) Az egész pedig nagyon bulis, mindenki jókedvű és szerencsére csak jófej emberek maradtak. MÁR NEM MOSOGATOK! :) Átmentem Andihoz, úgyhogy én is salad bar-os vagyok, elmondhatatlanul élvezem a két hónap mosogatás után. :D Szinte mindenki mosogat, segítünk egymásnak, úgyhogy egyszerre kezdünk és végzünk, amíg mi csináljuk a kaját, a többiek felkészítik a konyhát a télre (elpakolják a cuccokat, takarítanak, stb). Szóval nagyon tetszik nekünk az egész.

Egy kis szépséghiba azért csúszott az egészbe, ugyanis a vasárnapi áram- és vízmentesség egészen ma délutánig fennállt. :D Szombat óta tegnap fürödtünk először, vödörből. :D Este a koromsötétben vittük fel a vödröket a bunkokig, hogy legalább megmosakodjunk. A csillagokon és a zseblámpákon kívül semmilyen fényforrás nem állt rendelkezésünkre esténként. :) Nem mondom, hogy a legjobb körülmények voltak, de őszintén szólva még ezt is élveztük, furcsán rájön ilyenkor az ember, hogy a vezetékes víz és az áram milyen sokat jelent. Mivel esténként csak a dining-ban lehetett volna netezni, (semmi más programot nem tudtunk volna csinálni), ezért az elmúlt két estére szerveztek ingyenes programokat a post camp staffoknak és a néhány táborozóknak egyaránt.

Hétfő este moziba vittek minket Hancockba. :) Nagyon megörültünk neki, az új Harrison Ford film (valami cowboy-os-űrlényes) és az Amerika kapitány között lehetett választani. Mi utóbbit néztük, bődületesen rossz film volt, de a sötétben való ücsörgésnél sokkal jobb, úgyhogy még ezt is élveztük. :)

Tegnap pedig bowlingozni voltunk. :) Még sosem játszottam és nagyon tetszett. Tipikus amerikai kisvárosi helyen voltunk, amilyen a filmekben van és sűrű verekedések helyszíne (ott legalábbis :D). Bárpult, leülős rész, aztán pedig a pályák. Kaptunk bőrcipőt, Ritáék fotóztak is, jól éreztük magunkat. Este miután hazaértünk, a már említett vödrös megoldással fürdőztünk. :)

Ma délután visszajött az áram és a víz, ahogy már említettem. Ennek örömére teljesen kitakarítottuk a bunk-ot, kivittük Krisztián ágyát és rendet raktunk, wc-t, padlót, fürdőt dzsuváztunk. :) Ezt követően magunkat is letakarítottuk végre, bevetődtünk a zuhany alá. :) Most a vacsi után vagyunk, már végeztünk a munkával és megírtam a bejegyzést. A ma esti program nyolctól elvileg valamilyen filmezés a cirkuszban, ahol kapunk pizzát és mindenféle édességet, amiket a nyár folyamán a szülőktől kapnak postán a gyerekek, de nem kaphatnak meg. :))

Remélem jó lesz, majd elmesélem azt is. Jaj és majdnem elfelejtettem. Délelőtt Andi ötlete nyomán fokhagymás-tejfölös uborkasalátát csináltunk az egyik vacsorás salátának. :) Minden hozzávaló volt szerencsére, csak a tejfölként alkalmazott sour creme kicsit édes, ezt Andi sóval és ecettel kompenzálta. Nos a visszajelzések: a magyarok (Rita és Zita) teljesen odáig voltak, nagyon örültek neki és befalták (még Dávidnak is ízlett, aki nem szereti a tejfölt), a külföldiek pedig odáig voltak érte. Aaron a tanzán mosodásfőnök (ez milyen hülyén hangzik :D) teljesen kész volt, hogy úristen ez mi, meg kér még, aztán már alig tudott mit szedni mert nagyjából 10 perc alatt elfogyott. :D Egy nem tudom milyen nemzetiségű cirkuszos lány is legalább háromszor elmondta mennyire finom volt. :) Úgyhogy a siker teljes, ügyesek voltunk (főleg Andi)! :)

Az utazás előtt még mindenképpen jelentkezem. :)

ui.: Feltettem a Niagarás képeket facebook-ra. Ide a salátáról próbáltam meg feltenni egy fotót, de a blog úgy döntött, hogy ő most ezt nem szeretné, úgyhogy ezt majd később igyekszem pótolni.

Az alábbi bejegyzés még tegnapelőtt született, de elment a net és azóta nem volt érkezésem feltölteni. Azóta is minden rendben, az újabb történéseket majd egy következő bejegyzésben fejtem ki. Addig is itt van ez:

Sziasztok!

Még mielőtt belekezdenék az előző bejegyzésből kihagytam a legérdekesebbet. :) Szóval az utazós-vásárlós-OCC-s day offon bementünk Callicoonba is, még odafelé, hogy feltegyük a kártyáinkra a csekkjeinket. Itt egy helyi boltba is betértünk, ahova már kétszer is akartunk, de a bolt kedden és szerdán zárva van. Mondanom sem kell, hogy kedden és szerdán próbáltuk eddig. :D

Most végre bejutottunk, néhol elég nyomasztó hangulatú giccses kacatok és tökjó antik cuccok sajátos keveréke volt a választék. Két emelet volt, a felső úgy nézett ki mint egy múzeum, régi könyvek, bakelitek, berendezési tárgyak hevertek; sokat fotóztam, nagyon tetszett. Na itt vettem egy Life magazint, 1943-ból, 5$-ért. Nagyon király, csak büdös. :D De van benne tudósítás többek között a második világháborús, Tunézián állomásozó amerikai katonákról, meg régi reklámok, nagyon tetszik. :) Eddig ennek a szerzeménynek örülök az egyik legjobban. :) Ja és egy idős bácsi volt a bolt tulaja, akivel vagy 5 percet beszélgettünk Krisztiánnal mikor fizettem. Szóba került hogy Magyarországról jöttünk, mondta hogy az egyik nagyszülője angol, egy másik pedig magyar volt, úgyhogy amikor az apja valami őrültséget csinált, az anyja mindig mondta hogy "Nem bírsz a magyar véreddel!" :D. Nagyon kedves volt egyébként. :)

Nos az utolsó hét megint összefolyik, nagyon gyorsan eltelt. Csütörtökön volt a szabadnapunk, azt főleg pihenéssel töltöttük. Egyszer vagy kétszer tudtam napozni, meg voltunk gymben is, amíg még lehetett, mert most már szerintem az is zárva lesz. A day off estéjén végre egy színdarabot is meg tudtam nézni a táborban, két nyár alatt az elsőt. :D A Herculest adták elő, kb. 8-12 éves gyerekek, kb. 40 perc volt az egész; asszem főpróba volt, de nagyon ügyesek voltak, élveztük. :)

Tegnap-tegnapelőtt parents day volt, az utolsó kettő. Eléggé elfáradtunk, de szerencsére nem lesz több. :) Tegnap este mindjárt a második színdarabot is megejtettem, a címét nem tudom, de baromi jó volt. Ez volt a fő darab az egész nyáron, a táborvezető rendezésében, nagy (16-17) éves táborozókkal. Gyakorlatilag majdnem Broadway színvonalú darab volt, túlzás nélkül. Mindenki remekül játszott, énekeltek, táncoltak, hihetetlenül tehetségesek, főleg a fiú és a lány főszereplő. Hatalmas álló vastapsot kaptak a közel kétórás előadás végén (öt perc szünet volt). A színpad előtt nagyzenekar szolgáltatta az élőzenét a darabhoz, ők is nagy tapsot kaptak a végén.

Az éjszaka folyamán Irene is megérkezett a táborba széllel és esővel. Szerencsére messze esünk a közepétől, ráadásul a hegyek közt vagyunk, így itt nagyjából úgy kell elképzelni mint egy közepes nyári vihart, csak nincs annyi eső, inkább folyamatos permet van, olyan mint a Niagaránál és közben fúj a szél, hol jobban, hol kevésbé. Szóval nem kell félni, ráadásul most már innen is elvonulóban van. Krisztiánnak sikerült áttennie az egész Hawaii utazásukat több órás telefonálgatás árán, Gáborék gépe pedig valószínűleg elindul, úgyhogy reméljük az ő gondjaik is megoldódnak.

Ma este lett volna a nagy záró buli a CC-ben, ahova még a konyhafőnökök is eljönnek, gyakorlatilag mindenki, de a hurrikán miatt nem nyit ki a CC, mert erdő mellett kéne sétálni a sötétben. Ron, a táborvezető bemondta ebédnél, hogy a kisebbik dining hall-ban szerveznek valami bulit, hogy azért mégis legyen, de itt tiltott az alkohol. Na majd lesz valahogy... :)

Holnap mindenki elutazik és csak a post campesek maradnak, biztosan nagyon furcsa lesz, majd jelentkezem hogy milyen. Miközben írtam ezt a bejegyzést elment a net (áram pl. az egész táborban nincs, csak a konyhán, mert itt van generátor, most bent állok a salad bar-nál), majd feltöltöm ha valamikor visszajön. :)

puszi

Sziasztok!

Elég régen írtam a blogba, próbálok időrendben haladni, de így már esélytelen mindent visszaidézni. Ti még nem unjátok, hogy mindig így kezdem? Én nagyon. :D

17-én volt Anya szülinapja, szerencsére tudtunk skype-olni, úgyhogy "élőben" is boldog szülinapot tudtam neki kívánni. :) A hét további részéről semmi érdekeset nem tudok felidézni, minden ment a már megszokott kerékvágásban. Egészen a pénteki day off-ig. Ez volt az utolsó olyan szabadnapunk, hogy utazást szerveztük, szerencsére kaptunk kocsit is. :)

Összesen 10-en: Andi, én, Krisztián, Réka, Gábor, Dávid, Rita, Víctor és két jamaikai; Jessica és Jay Jay indultunk útnak. :) Eredetileg OCC - Woodbury - Middletown túrát terveztünk, végül ebből csak előbbi kettő fért bele, de így is baromi hosszú napunk volt.

Reggeli és kb. fél 10 után sikerült elindulnunk, első állomásunk az OCC volt. Odafelé egy katonai reptér mellett mentünk el, elég messziről de pár repülőt sikerült lefotózni, majd teszek fel képeket (újabb ismerős szófordulat :D). Az OCC az Orange County Choppers-t takarja, ami a motorépítős műsor a Discovery-n, gondolom többen ismerik, az idősebb bajszos csávó meg a fiai, csapata építik a motorokat.  Maga az épület is nagyon jól néz ki, bent pedig egy nagy bolt van kialakítva ahol mindenféle a műsorral kapcsolatos szuvenírt lehet venni. 20-30 általuk épített motor is ki van állítva, (például egy Rudolf a rénszarvasos is :D) gyönyörűek, sokat fotóztunk. Egy kis elsötétített folyosóról pedig a műhelybe is be lehet nézni, csak egy ember ült bent, aki épp a reggelijét fogyasztotta. :D

Innen Woodbury felé vettük az irányt, ahol előbb az Outlet centerben néztünk körül, majd az onnan pár km-re lévő más boltokban is. Sikerült jelentősebb mennyiségű ruhát vásárolni (mondjuk Andi tök ügyesen spórolt, én már kevésbé xD). Én vettem két cipőt, három pólót, egy pulcsit, egy könyvet és egy karórát. Ezen kívül mondjuk csomó (fejenként vagy 20 :D) instant levest is bevásároltunk, ami majd a vacsoránkat fogja alkotni az utazás során. Így elég sokat tudunk spórolni, mert finomak, laktatóak és 20 centbe kerülnek darabonként.

Mentségemre szól, hogy minden nagyon olcsó volt, a könyv Az éhezők viadala, ami 6$-ba került, és otthon legalább háromezer ft, így meg ezer sincs. Karórát régóta szerettem volna, az 20$ volt, szerintem nem sok érte, mindenkinek tetszik - köztük nekem is. :D A továbbiak közt van például egy pár Levis cipő is, ami 45 helyett 15$ dollár, azaz nem egész háromezer Ft volt. No nem folytatom, a legtöbbeket valószínűleg nem is érdekli. :D

Ezek után kihagytuk Middletown-t, három okból. Egyrészt már este 10 volt, másrészt ott is boltokba mentünk volna és harmadrészt mindenki túlköltekezett. Úgyhogy innen már a táborba indultunk. Még Hancock-ba is el kellett ugranunk tankolni és a másik irányból jöttünk, úgyhogy miután Gábort, Rékát, Ritát, Víctort, Jessica-t és Jay Jay-t kitettük; Andi, én, Dávid és Krisztián még megtankoltuk a van-t. Éjjel fél kettő felé értük be a táborba, úgyhogy elég későn feküdtünk le, de szinte csak bedőltünk az ágyba és úgy ahogy voltunk elaludtunk. :)

Másnap szombat volt (a tegnap) ami a bankett napja volt. Ezen a staff is részt vesz, kivéve persze a konyhásokat mert ők csinálják az egészet. Andi 14 órát dolgozott, reggel héttől este kilencig; én 11 és felet, nekem délelőtt 10 és dél közt volt egy szünetem. Nekem délután is lett volna amúgy, mint a többi potwash-osnak is, csak én bent maradtam segíteni a salátabárnak, Andiéknak. Amúgy élveztem, a szeletelgetést nem annyira, de pl. felszeletelt gyümölcsökből gyümölcstálakat is raktunk össze, ahol kiélhettük kreativitásunkat, azt nagyon élveztük. :D Az enyémet azt hiszem, Víctor le is fotózta (az újonnan vásárolt fényképezőjével) úgyhogy majd közszemlére is tudom tenni.

A bankett megint állófogadásból és azt követő vacsorából állt. Egyszer kaptunk egy kis szünetet, akkor mindenki összegyűlt és Ron, a táborvezető kihívott minket a diningba, a névre szóló kitchen staff-os fehér pólóinkban felvonultunk. :D Az egész tábor a székeken, asztalokon állva ordítva megtapsolt minket, ez mondjuk nem esett rosszul. A másik dining-ban több csoportképet is csináltak rólunk, az egyik - amúgy mindig jófej - cirkuszos pasi még a kalapját is megemelte előttünk. :)

Úgyhogy este kilenc, és sok munka után igen fáradtan felvonultunk a bunk-ba, olyan fél tizenkettő felé elaludtunk és sokáig tudtunk pihenni, mert ma lazy day volt, úgyhogy én pl. csak 5 órát dolgoztam. A sok szünetünkben ejtőztünk, olvastam, napoztam, úgyhogy jól jött ez a nap a tegnapi után. A holnapi nappal a normál tábor utolsó hetére fordulunk rá, úgy néz ki csütörtökön lesz majd a következő, és egyben utolsó day off-unk. Ezt már csak a post camp követi, de akkor már nem lesz szabadnapunk, az csak 5 nap és a munka sem olyan kemény, aztán jöhet az utazás. :) Éééés ezt követően élőben is viszontláthatjátok szerény személyünket. :) De ne szaladjunk ennyire előre, addig még remélhetőleg sok bejegyzéssel jelentkezem, addig is mindenkit puszilunk! :)

ui.: A mellékelt képet neten kerestem, nem én csináltam; még nem tettem fel a képeimet a laptopra. Ez az OCC boltja és kiállítóterme, ez a főbejárat. A képekről jut eszembe igyekszem pótolni a lemaradásokat, ma feltettem facebook-ra a Broadway-es csomagot. :)

Újra jelentkezem, tegnap voltunk a Niagaránál. :) Az imák teljesen nem találtak meghallgatásra, eső ugyan nem, de nap sem, ellenben teljesen felhős ég az volt. Komoly gondot ez nem okozott, csak annyit, hogy főleg a Horseshoe, a nagyobb vízesés egy kis szakaszon egyáltalán nem látszott, mert olyan erős permet szállt fel a lezúduló vízből, hogy ez a levegő párássága miatt kitakarta magát a vízesést. De úgy érzem, kicsit előreszaladtam. :D

Reggel fél 6 körül keltünk, néhány órás alvás után. Előző este, amíg én még dolgoztam, Andi csomagolt szendvicsnek valót, gyümölcsöt, müzlit, vizet az útra. Este össze is pakoltunk, úgyhogy reggel nagyjából csak a ruhákat kellett összeszedni meg a fényképezőgépekbe az elemeket betenni. :) Lejöttünk a diningba még kicsit netezni és megtölteni a vizes palackokat. Itt tejet is találtunk kitéve, úgyhogy azzal tudtam elfogyasztani a müzlis reggelimet. :)

Ezután felszálltunk a buszra, két busszal vittek minket, ugyanolyan zölddel mint Philadelphiába, és mint tavaly a Niagarához. Kis késés után (előző este CC volt és néhány versenyzőnek nem jött össze a korán kelés :D) útnak is indultunk, egy megállóval kora délután odaértünk a vízeséshez. Itt még a sofőrök kavarogtak kicsit, GPS-szel sem igen sikerült megtalálni a helyet, ahol ki akartak tenni minket, aztán végül összejött nekik ez a nehéz mutatvány. Ezen kívül amúgy nagyon jó fej volt a buszsofőr nőnk(!). :) Egyébként itt tök gyakori, hogy a buszsofőrök nők. Fontos mellékinfó. :D

Összeszedelőzködés és pisiszünet után néhány mexikói pajtásunkkal a vízesés felé vettük az irányt. Igen, még mindig pont ugyanolyan szép, mint tavaly. :) Andinak is nagyon nagyon tetszett. ^^

Első állomásként megvettük a jegyeinket a hajóra. :) Tavaly megfogadtuk Gáborékkal, hogy ha visszajövünk, akkor mindenképp megyünk hajózni, mert mindenki aki kipróbálta, azt mondta, hogy nagyon jó. Tényleg az. :) A felhős idő előnye, hogy sem a jegyekért, sem a hajóhoz nem kellett sorba állnunk, így hamar lezavartuk az egészet. A jegy megvétele után feljutottunk a kilátóra, ami benne van az árban, itt fotózkodtunk egy kicsit, majd lifttel levittek minket a folyószintre. Itt megkaptuk esőkabátjainkat és felszálltunk a hajónkra. :) Képeket nem csináltunk, gondosan elcsomagoltuk a gépeket, mert tudtuk, hogy nagy lesz a permet. Így is lesznek majd képek, mert több mexikói lány gépével is készültek közös fotók. Mindkét vízesésnél, de főleg a Horseshoe-nál jól megáztunk, gyakorlatilag olyan volt, mintha egy óriási felhőszakadásba keveredtünk volna hirtelen, amiben időnként hullámokban csap meg a víz. :D Mindenki nagyon élvezte, a kabátoknak köszönhetően csak a kezünk és a lábaink vége lett vizes, ellenben hatalmas élmény volt alulról látni mindkét vízesést (már amennyit láttunk a vízpermettől :D), főleg a Horseshoe-t, ahogyan körbevett minket több oldalról. :)

Kikötés után elcsomagoltuk szuvenír esőkabátjainkat és Kanada felé vettük az irányt. Itt kb. 2 órát tölthettünk, megnéztük mindkét vízesést. A tavalyinál nagyobb pára miatt a Horseshoe-nál fent is óriási permet volt, úgyhogy még jó, hogy volt esőkabátunk. :) Visszafelé sétálva megnéztünk egy szép parkot lóhalálában, botanikus kert és egy VI. György szobor alkotta az összképet, majd a facebookon meglátjátok.

Kaptunk egy ingyen szerencsekerék-pörgetés kupont a Hard Rock Café előtt, de sajnos csak 10%-os pólókedvezményt nyertünk, az meg nem túl sokat ér, a Hard Rock árait ismerve. :D Innen sajnos idő hiányában már a Duty Free bolt és a határ felé vettük az irányt. Kanada ennyi alapján is (és újra is) annyira szépnek, rendezettnek és szimpatikusnak tűnik, jó lenne több idő alaposan, több városban is körülnézni.

 A duty free-ben Andi vett képeslapot, hűtőmágnest; én befújtam magam parfümmel :D úgyhogy frissen és üdén tértünk vissza az USA-ba. :D Ezután kissé hosszú táplálékkeresés után (hozott tartalékaink kimerültek és/vagy a buszon voltak) néhány igen drága falatot elfogyasztottunk, majd még a hátralévő egy órában megnéztük a Horseshoe amerikai oldalát felülről is, ez még Andinak hiányzott az összképhez. Erre is maradt időnk szerencsére, úgyhogy nem maradt ki semmi. :)

Hazafelé is megálltunk egyszer, az igen hosszú buszutat az Aranyhaj nézésével, olvasással, zenehallgatással és alvással töltöttük; éjfél-egy óra magasságában már igen érdekes pozíciókban. :D Jó ötlet volt, hogy vittünk magunkkal párnákat. Az olvasásról jut eszembe, a buszon kezdtem el a Battle Royale-t (a nyáron már olvastam a Szellemírókat és a Veronika meg akar halni-t) és eddig nagyon jó, majdnem 100 oldalig jutottam tegnap.

Azt hiszem nagyjából ennyi a tegnap története, nagyon jól éreztük magunkat és most már Andinak is van kanadai pecsét az útlevelében (nekem már kettő :D). :) Hazaérve még pár szót váltottunk Krisztiánnal aki elég lázas volt (megint beteg lett), most már jobban van, reméljük holnapra még javul, mert ők holnap mennek a Niagarához.

Képek majd érkeznek, egyelőre ma a Woodstock & Skinners Falls & Scranton képeket tettem fel, ezután majd még jönnek a Broadway-es út képei és csak utána a Niagarások. Igyekszem, ígérem. :) Egyet azért feltettem, nekem ez a kedvencem tegnapról. :)

Puszilunk mindenkit, vigyázzatok magatokra!

ui.: Eközben szombaton volt Ákos és Melinda esküvője, nekik ezúton és ebben a formában is szívből gratulálunk, sok boldogságot kívánunk és nagyon sajnáljuk hogy nem lehettünk ott.

Sziasztok kicsik és nagyok! :)

Megint elég rég írtam és rájöttem, hogy az a helyzet, mindig akkor jutnak eszembe a dolgok, amiket le szeretnék írni, amikor nem vagyok netközelben. Legtöbbször amikor ideülök a géphez, hogy na most akkor alkotok valamit, semmi nem jut eszembe. :D

Az előző bejegyzésből is kihagytam egy csomó dolgot, de most megint alig jut már eszembe, hogy mik voltak azok. xD Az egyik, hogy valamelyik parent's day szünetében alaposan kitakarítottam a bunk-ot (nagyon fontos infó :D) úgyhogy ragyog(ott), azóta már kicsit romlott megint az állapota, de még jó. :)

A másik, hogy szombat estére, a parent's day-ek lezárásaként Ryan és Carry fagylalt-party-t szerveztek a salad bar-ba: volt csokifagyi, eper, tejszínhab, Hershey csokiszirup, csokidarabkák, zizi; minden mi szem szájnak ingere. Isteni finom volt, és jópofa volt tőlük, hogy kitalálták.

Azóta is szorgalmasan járunk a gym-be, augusztus 3. óta azt hiszem nyolcszor voltunk, szóval majdnem minden nap. Már nagyon hozzászoktunk és tök jól esik mindkettőnknek. Néha Krisztián is társul, egyszer Rita és Víctor is elkísért minket, amúgy általában Andi és én megyünk csak. :) Holnapra gym-szünnapot és medencézést tervezünk, hogy rápihenjünk a vasárnapra ami DAY OFF lesz végre. Utoljára július 31-én a Broadway volt a day off-unk. Na ez sem lesz rosszabb, hiszen a Niagarához megyünk! ^^

Sajnos egész napos esőt jósolnak vasárnapra (70%-os eséllyel úgyhogy még van remény) de a Niagara annyira jó, hogy az sem érdekel ha rossz idő lesz. A másik időpont kedden van, akkorra persze 0% az esélye az esőnek. xD
Krisztián, Gábor és Réka el is tántorodtak és szünnapot cseréltek, inkább akkor mennek. Nekünk erre nem volt lehetőségünk, úgyhogy majd járunk valami anti-esőtáncot. :D Szurkoljatok!

Most már teljesen 100%-ig biztos, hogy maradhatunk post camp-en, már leadta Ryan a listát az irodában és a miénk is rajta van, azért a 6 napért úgy néz ki, hogy 200$ üti a markunkat. :D

Az utazással kapcsolatban is minden foglalódik, már azt hiszem csak a Las Vegas-i Flamingót megelőző egy éjszakánkat kell kifizetni. Utoljára a Grand Canyon túránkat foglaltuk le, kicsit drága volt, de a nyugati részéhez megyünk (ami állítólag szebb mint a déli) itt van a Skywalk is, amit nemrég építettek. Ez egy üvegaljú kis kilátó, amin ki lehet sétálni a Canyon fölé. Nagyon jó lehet és anno amikor először megláttam, megfogadtam hogy ide egyszer eljutok, de sajnos azzal még drágább lenne, úgyhogy erről most lemondunk. :( Krisztián szavaival élve: "Most nem lesz belőlünk Skywalker..." xD
Egy képet azért mutatok róla, keressetek rá Google képkeresőben is (a képet elnézve, lehet hogy az aggódósabbak kicsit megnyugodtak, hogy nincs rá pénzünk :D):

Viszont kapunk elvileg két étkezést, a szállodánál vesznek majd fel minket 6:40-kor és már délután 5 körül visszaérünk (a többi túra 9-10-ig tart, mert a déli rész messzebb van). Ezen túl a Canyon több részéhez is elvisznek minket, plusz valamilyen indián településre is, meg valami tipikusan vadnyugati városkába. Ja és az út egy 900 éves fákkal teli sivatagos erdőn vezet és a Hoover gátnál is megállunk majd egy 15 perces fotós szünetre, úgyhogy elég jól hangzik. Már nagyon kíváncsian várjuk. :)

Biztos megint kihagytam a történések legalább felét, de lesz min gondolkodnom így a vasárnapi 6-6 órás buszúton. :D Reggel hétkor indulunk el, este nyolckor vissza, úgyhogy éjjel kettő felé érünk majd be a táborba. Jelentkezem majd az élménybeszámolóval! 

:)

No most szerkesztek is utólag. Kihagyott infó 1: Gábor levágta a hajamat Dávid hajnyírójával, csak a szokásos, de már kellett mert a szemembe lógott. :D Kihagyott infó 2: egyik este mosattunk és baromi nagy vihar kapta el a tábort, óriási eső volt. A mosodás kisteherautóval le kellett jönnünk a diningba, ahol Krisztián skype-olt, hogy elkérjük tőle a kis raktár kulcsát ahol a fehérítőt tartják. Amíg kiugrottam - papucsban - a kocsiból a dining-ba (két lépés) szarrá áztam, aztán visszafelé jövet amikor bevetettem magam a kocsiba, a dombról lezúduló esővíz lemosta a lábamról a papucsot, amit el is vitt a kocsi alatt. Majd beszartunk a röhögéstől, Gábor hősiesen kivetette magát és a nevetéstől fuldokolva begyűjtötte az elkóborolt lábbelit. :D Később levette a cipőjét és mezítláb mászott be a raktárba, majd mire kijött, az eső el is állt... xD
Újabb szerkesztés, kihagyott infó 3: egyik este a field házban voltunk (Andi ötlete nyomán :D), sokan eljöttek és fociztunk, röpiztünk. Érdekes volt ahogy együtt játszik a magyar, a mexikói, a lengyel, a tádzsik meg az angol. :D

Sziasztok!

Most több napos hallgatás után elvileg ugye mondatözönöket kéne öntenem magamból és hosszú sorokon át írni, de őszintén szólva nem nagyon van miről (az ilyen kezdetű bejegyzések szoktak kisregénnyé duzzadni, de most ez a veszély szerintem tényleg nem fenyeget :D).

Azért nem jelentkeztem pár napig, mert parents day volt, elég sokat dolgoztunk, úgyhogy nem volt időm. Ennek ellenére kevésbé volt kemény, mint tavaly, vagy mint három hete, ráadásul ez most már a negyedik session, úgyhogy innentől már kevesebb gyerek, kevesebb kaja, kevesebb edény. :)

Tegnap a kevés szabadidő, ma pedig a zárva tartás miatt nem; de előtte három egymást követő napon is voltunk a gym-ben, már teljesen hozzászoktunk, úgyhogy várjuk, hogy holnap újra mehessünk, nagyon jól esett mindkettőnknek Andival. :)
Rájöttem, hogy edzés mellett valahogy a munka is könnyebb, pedig azt vártam hogy fáradtabbak leszünk, de inkább több energiánk van. :)

Már csak egy hét a következő day off-ig (:D) ami a Niagara, már nagyon várjuk, Andi hogy először, én pedig hogy újra láthassam. Az is elég aktív szabadnap lesz, de a Niagara elég sok mindent megér. A szállásainkat, buszutainkat apránként foglalgatjuk, lassan már minden készen áll, valamelyik bejegyzésben majd részletesen leírom, hogy hol, mit szeretnénk megnézni majd.

A képekkel is kicsit el vagyunk maradva, már nagyjából kiválogattam a Woodstock-Skinners Falls és a Scranton, valamint a Broadway képeit is, majd felpakolom facebookra. :)

Mindenkit puszilunk, ölelünk! :)

A Broadway óta nem történt különösebb esemény, telnek a napok, legközelebb jövő vasárnap lesz csak day off-unk, viszont az a Niagara. :) Péntek-szombat ismét parent's day, az elég húzós lesz. Ezen kívül tényleg semmi érdemleges, ha csak nem az, hogy ma délelőtt, idén először végre meglátogattuk a gym-et Andival. :)

Mivel nem nagyon van mit írnom, úgy gondoltam, hogy keresek youtube-on videókat az Apácashow-ból, hogy valamennyire el lehessen képzelni milyen lehetett ez élőben, profi díszletekkel és jelmezekkel.

Az első egy próbán készült:

A másodikat és a harmadikat talk show-kban adták elő, természetesen a díszlet (amelyikben van) meg sem közelíti a Broadway-osat:

Szerintem ez volt a három legjobb szám. Akinek tetszenek, az képzelje el ezt még úgy tízszer jobban és nagyjából olyan volt élőben. :D

Jó zenehallgatást mindenkinek, majd jelentkezem. Elképzelhető, hogy megint csak parent's day után, nem hiszem hogy lesz időm netezni.

:)

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
Ez lenne az élménybeszámolóm ha nagyon röviden kéne összefoglalni a tegnapi élményeket. :D

9:30-ra lejöttünk reggelizni, majd kötelezően staff pólóban (ennyit a tervezett kiöltözésről :D) összesen 11 busszal bevettük New Yorkot és a Broadway-t. Külön buszban voltunk mi staff-ok, úgyhogy gyerekzsivajtól mentes utunk volt és enni, inni is kaptunk. :) (A szendvicseket előző este csináltuk a konyhán, kb. 600-at.) A buszon megkaptuk jegyeinket is. :)

Elég korán beértünk NY-ba, messze nem először jártam itt, most mégis valahogy különlegesen nagyon jó érzés volt visszatérni. A Broadway-n az 52. utcánál van az a színház ahol az Apácashow-t, azaz a Sister Act műsoron van. Itt komolyabb tumultust okozott az utcán a sok French Woods-os gyerek és staff, abban a bő egy órában, amíg vártuk, hogy kinyissák a színházat. A magyarok közül Andi, Réka, Gábor, Krisztián és én képviseltettük magunkat amúgy az úton. Semmiért nem kellett fizetnünk, a busz és a jegy is ingyen volt, utóbbi a legolcsóbb árkategória mégis közel 50$, azaz majdnem tízezer forint volt. Ehhez képest jó helyünk volt, de ne szaladjunk ennyire előre.

Az egy órás várakozási időben Andival elsétáltunk egy közeli kávézóba pisilni és kávézni, na meg a légkondit élvezni kicsit. A WC előtt is French Woods-os gyerekek sora állt, szerintem bevettük az összes közeli toalettet. :D

Mire visszaértünk a színházhoz, már nyitották is a kapukat és betódult a tömeg. Az előtérben egy gyóntatófülke és Sister Act-es szuvenírbolt várt minket, majd beljebb lépve a lélegzetünk is elállt, gyönyörű volt a színház. Puha szőnyeg, gyönyörű csillárok, tükrök; minden csillogott-villogott. Az összképet egyetlen dolog rontotta csak (azon kívül, hogy tilos volt fotózni): a nézők ruházata. Utólag ezen elmélkedve azért a Broadway mégis csak egy turistalátványosság (is) ezért sokan csak úgy beugranak városnézés közben, de mégis furcsa összhatást keltett a lenyűgöző színházbelső a pólós-trikós-papucsos emberek hadával. Rossz érzésünk volt megelőzően, hogy a staff pólók kötelező viselése miatt nem tudunk normálisan felöltözni, de szinte még jól öltözöttnek számítottunk. :D

Ezen túllendülve azonban az egész napról semmi negatívumot nem tudok említeni. Miután kezelték a jegyeinket, balra kellett felmennünk a lépcsőn, majd beértünk a színházterembe, ami ha lehet, még szebb volt, mint az előtér. Még egy hölggyel találkoztunk aki ismét felhívta a figyelmet, hogy tilos fotózni, és adott kis programfüzetet mindenkinek. Kényelmes, süppedős, bordó ülések vártak minket, a nézőtér felett pedig egy óriási csillár lógott, több kicsivel körülvéve. A prospektus szerint ha jól emlékszem valamikor az 1920-as években épült ez a színház, azóta többször felújították: ez látszik is rendesen. :)

Néhány perc várakozás után elsötétült minden, felgördült a mélybordó függöny és elkezdődött a darab. Itt mélyrepülést vett az állunk és később már nem is nagyon tudtuk felszedni. :)

Szerintem elmondhatatlan élmény volt az egész, még annak is nagyon tetszett volna aki ki nem állhatja az éneket és a zenét. Tökéletes volt a hangosítás, a díszletek leírhatatlanok: néhány pillanat alatt ide-oda forogva váltottak színhelyeket, gyönyörű volt minden. A ruhák is baromi jók voltak (elég sűrűn váltottak is), az énekhangokra pedig nem tudok megfelelő jelzőt találni, a főszereplőben konkrétan egy Beyoncé veszett el (nem túl mélyen), úgyhogy a közel két és fél óra alatt (egyszer volt egy rövid szünet) folyamatos libabőr és elámulás volt jellemző ránk.

Nagyon nagy kár lett volna ezt kihagyni, mert bármennyire is érdekelt azelőtt is egy Broadway darab, azért önszántamból közel tízezer forintot lehet hogy sajnáltam volna rá, így viszont teljesen ingyen volt egy óriási lehetőségünk, hogy megnézzük. Életre szóló élmény marad, az biztos. :)

A darab amúgy nagyon vicces volt, a film forgatókönyvét követte; a zenék is nagyon illettek hozzá, mindenkinek tetszett. Volt karmester is, meg nagyzenekar, a színpad alá süllyesztve. Ja és a helyünkről: mint mondtam, az erkélyen voltunk, annak viszont az első sorában, és igaz, hogy előttünk egy közlekedőfolyosó volt, de mindent tökéletesen láttunk, ráadásul pontosan középről, úgyhogy jobb helyünk nem is lehetett volna. :)

A darab után lehetett fotózni - szigorúan csak az előcsarnokot - bár csak pár képet volt időm lőni, mert rohantunk vissza a buszhoz, ami egy rövid megálló után este tíz körülre vissza is hozott minket a táborba.

Esti igen vicces eseményként még felvittük a bunk-unkba Krisztián ágyát, aki már gyakorlatilag eddig is nálunk lakott, ám most véglegesen felköltözött. Önmagában elég derűs dolog egy tábori ágyat az éjszakában szállítani, nem hogy ha még ébren lévő gyerekek után járőrözik mindenki, mi meg nem akarjuk, hogy megtaláljanak. Finoman szólva majd beszartunk a röhögéstől, mire sikerült elérni az igen jelentős szintemelkedést leküzdve házikónkat. :D

Azt hiszem be is fejezem az áradozást, tényleg felejthetetlen nap volt, nem tudom elmondani mennyire tetszett nekünk az egész, Andi is odáig volt meg vissza, én nemkülönben. :) A végén percekig tartó álló tapsot kaptak a színészek, a főszereplő külön csak a tapsra ruhát váltott nagyjából egy perc alatt és egy fehér estélyiben libbent a színünk elé. :)

Most már tényleg zárom soraimat, jelentkezem ahogy tudok, bár nem garantálom, hogy a következő bejegyzésben is ilyen jelentős eseményekről tudok majd beszámolni. :)

(A képeket netről szereztem, mi csak kint csinálhattunk, azokból majd töltök fel facebook-ra. A második kép a finálé felé van, a háttérben megfigyelhető az eddigre már ezüstbe váltó party Mária szobor, ami a végén elkezdett forogni, S. Kata és Maresz figyelmébe ajánlanám, ha ezt olvassák :D.)