Újra jelentkezem, végre talán az átlagosnál izgalmasabb mesélni valóm is akad jelen esetben. Először is, bár az izgalmakat nélkülözi, viszont jó hír, hogy megkaptuk az első fizetési csekkünket, amit délután Aaron volt oly tündér, hogy rá is tett a kártyáinkra (amiket idén újra csináltattunk, lévén, hogy szeptemberben megszüntettük az előzőket). Ment tankolni a városkába, ahol van Bank of America, úgyhogy így el tudta intézni nekünk.

A mai napról egyelőre ennyit, inkább a tegnapról mesélnék. Megemlékeznék házunk egereiről, akik szerencsére egyre fogyatkozó számban vannak jelen az életünkben, azt hiszem az eddigi bejegyzésekből ők kimaradtak. Szóval igen, vannak egerek a házban, de az egy dollárért vásárolt 4db-os egérfogók élénk alkalmazása nagyarányú csökkenést okozott a létszámukban, négyet már kiiktattunk, kettőt tegnap reggelre. Amúgy a napunk önmagában teljesen átlagos volt, Krisztiánnak és Annának day offja volt. Tudni kell, hogy Anna egyik tesója, Albert egy innen kb. fél órányira lévő táborban dolgozik, a lovakkal kell foglalkoznia. Eredetileg azt szerették volna, hogy ő is ide jöjjön, de ez nem jött össze, viszont legalább így sikerült ennyire közelre elhelyezni.

A bejegyzés írása közben itt éppen agygörcsöt kaptam, mert Krisztián netbookja a batár kezeimnek túl kicsi, így sikerült véletlenül vagy 10 sort kitörölnöm, de újra megpróbálkozom. Nos. Annáék eltervezték, hogy kérnek vacsora utánra egy van-t, és meglátogatják Albertet. Kérdezték, hogy mennénk-e velük, persze igent mondtunk, így egészen rövid készülődés után útnak indultunk. Először Hancockba mentünk, egyrészt amúgy is erre kellett menni, másrészt beugrottunk a Family Dollar nevű olcsó boltba néhány apróságot beszerezni. A Hancock utáni utat előre megnéztük Andi ipodján, mert most nem volt GPS-ünk, de előre felírtuk, mikor merre kell majd letérni. Időnként rossz felé mentünk, de mindig hamar észrevettük, így újra visszatértünk a helyes útra. Apropó út: az amúgy egyre keskenyebbé vált, egyszer jött szembe egy autó, hát épphogy elfértünk egymás mellett. Az út mellett kis tavak terültek el, ezek a naplemente után párát árasztottak magukból, így néha ködfelhőkbe hajtottunk, már ekkor éreztük, hogy a visszafelé út korom sötétben még kalandosabb lesz. Ez amúgy be is igazolódott, de ne szaladjunk ennyire előre. Ja igen, egyszer egy ilyen autóbontónak tűnő ház mellett mentünk el, ahol a roncsok közt egy fószer éppen egy kocsit törölgetett és mereven nézett minket, mondanom sem kell, egyből valamelyik láncfűrészes horror főszereplőinek éreztük magunkat. :D

A tábor szinte a semmiből bukkant fel előttünk és típusra nagyon hasonlított a miénkre, csak minden máshol volt, úgyhogy furcsa érzés volt behajtani. Krisztiánék rövid kérdezősködés után elérték, hogy szóljanak Albertnek arról, hogy jöttünk. A táborvezetők nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy nyugodtan körbevezethet minket, csak legközelebb telefonáljunk előre, hogy jövünk, hogy tudjanak róla. Albert nagyon jófej volt, körbevezetett minket, a táborban amúgy vagy 30 magyar van, nagyon furcsa volt azok után, hogy mi idén csak négyen vagyunk itt. Az egyik lány akivel találkoztunk, a kollégiumban szemben lakott Gabival, aki itt volt velünk két éve housekeeper, hát kicsi a világ. :)

Mindenki nagyon aranyos volt, örültek, hogy új magyarokkal találkoznak, nagyjából egy, másfél órát sétáltunk a táborban és beszélgettünk a magyarokkal, legtöbben elsőévesek voltak, így sokat kérdeztek a dolgokról, amikor megtudták, hogy mi már harmadik éve járunk ki. Időközben teljesen besötétedett, a felhők mögé bújó holdsarló is megjelent az égen, csak hogy kiteljesítse a hazafelé út horror jellegét. :D Fél tizenegy felé elbúcsúztunk mindenkitől és visszaindultunk a táborba. Igazunk volt, az út csak félelmetesebb lett. Keskeny betonút a puszta/erdő közepén, korom sötét, egyetlen fényforrás az autónk. Kalandos volt, figyelni, hogy hol merre kanyarodtunk, de szerencsére mindig jó irányba jöttünk. Krisztián nem tudta felkapcsolni a refiket, mert nem működtek, úgyhogy mind a négyen gúvadt szemmel néztük a sötétet, miközben lassan haladtunk előre. Idővel kiértünk a főútra és végül Hancockba, úgyhogy megnyugodtunk.

Elhagytuk a várost is, nagyjából 10 percnyire voltunk már csak a táborunktól, amikor megjegyeztem hogy jé itt állt az út szélén jobbra a forgalommal szemben egy rendőrautó a sötétben, benne két rendőrrel. A többiek észre sem vették, mentünk tovább. Azt hiszem Anna belenézett a tükörbe és megszólalt: "Úristen ezek villogva elindultak!" És tényleg. visszanéztünk és a sötétben megláttuk a villogókat. Mögöttünk volt a távolban egy másik autó is, aki félrehúzódott, ekkor megnyugodtunk, hogy biztos őt villogta le, de elment mellette. Mondtam Krisztiánnak, hogy ne izguljon, húzódjon le, elmegy mellettünk...de nem tette. :D Jött mögöttünk és villogott, hogy álljunk félre. Andi megfogalmazása szerint még a hígfos is megállt bennünk, szerencsére pont a közelben lévő fagyizónál voltunk, így Krisz le tudott húzódni. Olyan volt az egész helyzet, mintha a Need for Speedben, vagy valamilyen amerikai gengszterfilmben lennénk. Hátranézve a felkavarodott por mögül, a sötétből látszott a rendőrautó villogója. Vártunk, de nem történt semmi. Krisztián agyán átsuhanhatott, hogy most vajon akkor lövik le, ha kiszáll, vagy ha a kocsiban marad. :D Végül úgy döntött, hogy lassan kiszáll, mondom te ne nyúlj a zsebeid felé, tök be voltunk parázva... :)

Kiszállt, akkor végre megszólalt az egyik rendőr, hogy minden rendben van-e, mondta Krisz, hogy igen, akkor megkérte, hogy szálljon vissza az autóba. Kiszálltak a rendőrök, két oldalról, zseblámpát előre tartva közelítették meg a kocsit. Anna épp mondta, hogy állítsuk le az autót (ha nyitva van a vezető oldali ajtó akkor sípol és elég idegesítő), leállította Krisz, mire odaért a rendőr, hogy kapcsolja vissza, pont ezért jöttek. Mármint a lámpákat. Megkérdezte a rendőr, hogy tudja-e Krisztián, hogy miért állított meg minket. Mondta, hogy nem. Ekkor közölte, hogy nem ég a hátsó lámpánk...elkerekedett a szemünk, hogy na basszus milyen kocsit kaptunk. A rendőr amúgy nagyon korrekt volt, látszott rajta, hogy nem cseszegetni akar, hanem segíteni, kedves volt. Benyúlt és állítgatta a lámpánkat, mire kiderült, hogy nem rossz, csak úgy kapcsolódott fel, hogy automatikusan bekapcsoljon sötétben, mondta hogy ilyenkor szokott olyan lenni, hogy nem kapcsolódik fel rendesen. Persze a reflektor is jó volt, csak rossz helyen kapcsoltuk, ekkor a rendőr nevetve megkérdezte Kriszt, hogy de hát van jogsija, nem? :D Nem elkérte, hanem így tette fel kérdésként, ekkor nyugodtam meg teljesen, nagyon szimpi volt. Utána elkérte a jogosítványt, megnézte, kérdezte honnan vagyunk, mondta Krisz, hogy Magyarországról, amúgy meg innen a French Woodsból. Mondta a rendőr, hogy rendben, semmi gond, de figyeljünk oda, így rendben? Mondtuk, hogy igen, jó utat kívánt és elment.

Innen már zökkenőmentes volt az utunk a táborba, végig mindenkiből ömlött a szó, hogy ki mit érzett az alatt az öt perc alatt, amíg a rendőrök ott álltak a kocsinál, hát felejthetetlen élmény volt, az biztos. :D

No és ezek után áttérnék a mára, ami szintén átlagos nap volt, ugye megkaptuk a fizetésünket. Most hétfőn-kedden-szerdán jönnek a szülők mert sessionváltás van, és ugye ilyenkor mindig különböző show-k vannak, cirkusz, bűvészet, koncertek, színdarabok, musicalek, a gyerekek lényegében előadják a szülőknek, amit megtanultak a tábor ideje alatt. Ma már el is kezdődtek és el tudtunk menni egy darabra, Moliere-től a Tartuffe-öt adták elő, a nagyok, 15-17 évesek. Nagyon színvonalas volt az egész, sokat nevettünk és nagyon élveztük, szerencsére laundrysként a többit is meg tudjuk majd nézni. Én személy szerint nagyon meglepődtem, hogy Moliere darab is van idén, általában inkább Disney feldolgozások, vagy musicalek szoktak lenni, ez nagyon pozitív csalódás volt.

Azt hiszem zárom a sorokat, szoktatok panaszkodni, hogy rövidek a bejegyzések, azt hiszem most kitettem magamért. A fotón egy New York állambeli rendőrautó látható, valami hasonló állított meg minket.

Ölelés! :)